1.fejezet – Csak egy csók
/vasárnap/
Nem tudom mennyi ideig álltunk a küszöbön, összeölelkezve, szavak nélkül, de Rob szakította meg a pillanatot.
- Most már be kéne mennünk, nem gondolod? – kérdezte majdnem nevetve. Megpróbáltam rá csúnyán nézni, a lehető legtöbb csúnyaságot belevittem, de egyszerűen nem tudtam betelni azzal, hogy tényleg itt áll előttem és nem csak egy kósza képeslapot, vagy levelet szorongatok.
Elrejtettem széles vigyorom, és mosolyogva léptünk be a házba. Hálát adtam anyámnak, életemben talán először, hogy felébresztett reggel és sikeresen kitakarítottam. Gyorsan felvittem az emeletre a cuccait, ami két bőröndből állt, de most valahogy még a súlyát sem éreztem meg, míg ő töltött magának italt a konyhában. A nappaliban ütköztem bele, majdnem magamra öntve a pohár tartalmát. Röhögve ültünk le a kanapéra.
Egyszerre némult el a nevetésünk, és pillantottunk fel a másikra. Rob annyira megváltozott. Szürkéskék szemei most is olyan gyönyörűen csillogtak, az arcát most is borosta lepte el. Egy sima, egyszerű barna ing volt rajta, de most valahogy annyira máshogy állt rajta. Hitetlenkedve bámultam az alakot, aki a legjobb barátom volt. Még most is képtelen voltam felfogni, hogy előttem ül. Egyszerűen nem tűnt valóságosnak, annyira… más volt, mint amit reméltem. Már rengetegszer képzeltem el ezt a bizonyos találkozást, de mindig valahogy másnak tűnt. Azt hittem majd megállás nélkül fognak folyni a szavak a szánkból, ehelyett most itt ültünk, teljes némaságban, és bámultuk egymást.
A szemeim fel tudott volna falni. Minden egyes apró részletet végignézett rajtam, hosszabb ideig elidőzve az arcomon. Rám mosolygott, azon az édes, Robos mosolyán. Kezei elindultak felém. Azt hittem az arcomat érinti meg, ehelyett irányt változtatott, és a hajamba nyúlt. Vártam, hogy összeborzolja eddig is kócos hajam, de elvette kezét.
Értetlenül bámultam rá.
- Mondd csak, te koszban hemperegtél? – felnevetett, de nem tudott érdekelni, hogy ez akár bántó is lehetett volna. Megbabonázva néztem ahogyan nevet, hátravetett fejjel, a kanapémon. A szupersztár, szex szimbólum, Robert Pattinson, a nappalimban.
- Te beszélsz? Átszaladt rajtad egy fűnyíró? – kérdeztem visszatartva a röhögésem. Mindig a hajára volt allergiás.
Valóban úgy nézett ki, mintha egy olcsó fodrászhoz ment volna be. Egyik oldalon felnyírva, másik oldalon a bozontos haj. Mégsem nevettem fel, nem akartam megbántani, így jobbnak láttam témát váltani.
- És mennyi ideig maradsz? Egy ebédet azért beiktathatsz az idődbe, nem? – a hangom akaratlanul csengett szomorúan. Elégszer ültetett már fel ahhoz, hogy ne higgyek neki. Azért megpróbáltam kedvesen mosolyogni, de egy pillanat alatt elpárolgott a jókedvem.
- Nem olvastad az üzenetem? – kérdezett vissza. Rám kacsintott, és boldogan mosolygott. Ez annyira rá vallott.
Villámcsapásként ért a felismerés. Szemeim elé lebegett az sms, amit annyiszor megnyitottam, és annyiszor átolvastam. Leesett állal néztem legjobb barátom tiszta tekintetébe. Egy csepp jelét nem láttam annak, hogy hazudna, vagy esetleg átverne. És a két bőrönd sem erről tanúskodott. Ma már másodjára borultam a nyakába, és szorongattam meg. Kezei körém fonódtak, és szorosan ölelt engem. Jól esett, hogy végre nem csak egy kép volt a fotóalbumomban, és egy emlék. Rob tényleg itt volt, és komolyan gondolta azt az egy hetes ígéretét. El sem képzelhettem volna nagyobb ajándékot egy baráttól.
- Oké, akkor mit csináljunk? El akarsz menni valahova, vagy esetleg sétáljunk, vagy rendeljünk kínait, esetleg…? – csak úgy dőltek belőlem a szavak, izgatottan pattogtam fel-alá, mint egy óvodás.
Rob vigyorogva csóválta meg a fejét, majd a plafonra nézett, szemeit megforgatta.
- Mi lenne, ha először is körbevezetnél, és beszélgetnénk? – ez olyan hétköznapi volt, olyan átlagos, hogy még csak eszembe sem jutott.
Vállat vontam. Felálltam, kezemmel elkaptam az övét és magammal húztam. Együtt sétáltunk fel az emeletre, így kézen fogva és mutattam meg a szobákat. Megmutattam neki a vendégszobát, amit eddig még senki nem használt, majd az egyetlen fürdőt. Rob szeme felcsillant mikor megmutattam a kis dolgozószobát, ahol állt egy kondigép is. A szobámat hagytam utoljára. Megmagyarázhatatlan idegesség lett úrrá rajtam, mikor lenyomtam a kilincset. Akaratlanul nyeltem egy nagyot, mikor előre engedtem. Belépett a szobámba, és körbenézett.
Annyira más volt ezek között a bútorok között, annyira idegen. Legutóbb mikor itt járt, egy éve, akkor még csak építették ezt a részt. Ő segített kifesteni a szobám, de bútorokkal még csak most láthatta. Némán álltam az ajtónak dőlve, őt figyelve. Az eddigi szobákat csak úgy felületesen nézte meg, most viszont minden képhez, virághoz, és egyéb aprósához odahajolt, felemelte, és egészen jól megnézte. Az ágyon időzött el a legjobban a tekintete, és a hatalmas képen a falon, amin ketten voltunk.
Felém fordult, arcán mosoly játszott. Becsuktam az ajtót, és mellé léptem.
- Megőrizted a képed. – egyszerű kijelentés volt, de mellkasomban szétáradt valami melegség.
- Mindent megőriztem, ami a barátságunkra emlékeztetett engem. – rámosolyogtam.
- Még a kis tincset is, amit levágtunk a hajunkból? – kérdezte nevetve, elfordulva a képtől.
- Igen. – nevettem fel.
- A barátság szimbóluma. – mondtuk egyszerre.
Együtt néztük a hatalmas képet. Azt hiszem három éve készült, két forgatása között. Rettentő vidámnak tűntünk, pedig tudtam, hogy alig láthatom már. Szemem sarkából láttam csak, hogy ellép mellőlem, aztán már csak a kezeit éreztem a derekamon. Fejér a vállamra fektette, és továbbra is a képet nézte.
Ajajj, ez nagyon nem jó, futott át az agyamon. Annyira máshogy érintett meg, nem úgy mint, régen. Tökéletesen érzékeltem kezei melegségét, lehelete hidegét a nyakamnál. Nem akartam, tényleg nem akartam, de összerezzentem, mikor megmozdította a fejét. És tudtam, hogy érzi. Becsuktam a szemem, de még így is éreztem, hogy az arcom lángba borul.
Mi van velem?
Maga felé fordított, és én kapva kaptam a lehetőségen. Ahelyett, hogy felnéztem volna gyönyörű szemeibe, átöleltem a kezeimmel. Úgy kapaszkodtam belé, mintha az életem múlna ezen, pedig csak egy szimpla ölelésnek szántam. Hallottam szíve dobogását, ami most egyeletlenül vert odabent. És éreztem a sajátomét is. Kapkodó lélegzetem, gyorsan verő szívem. Tudtam, hogy meg kéne szólalnom, vagy mondanom kéne valamit, de tudtam, ha kinyitom a szám, vagy zagyvaság hagyja el, vagy remegni fog a hangom. Mélyeket lélegeztem, míg úgy nem éreztem, a hangom már megközelíti az eredetit.
- Úgy hiányoztál! – suttogtam a mellkasába.
Elkövettem azt a hibát, hogy felnéztem. És totálisan elvesztem. Bármennyire is tartottam képtelennek szívem ilyen gyors verését, az egyre gyorsabban vert. Az arca túlságosan közel volt, minden egyes szeplőt az arcán láttam, az összes kis borostát meg tudtam volna számolni. És nem csak ezt láttam, hanem tökéletes ajkait.
Hatalmasat nyeltem, ajkaim elnyíltak.
- Te is nekem, KStew! – suttogta, közben ujjával felpöccintette az állam.
Arca közelíteni kezdett felém, szemei egyre közelebb kerültek hozzám. Olyan volt az egész, mint egy lassított felvétel. Mintha az egészet filmként láttam volna, de ahhoz túl valóságos volt. Most én voltam a szereplő a filmben. Lassan pislogtam, miközben Rob ajkai egyre közelítettek. Láttam az elszántságot a szemeiben, ami megrémisztett. Nem voltam benne biztos, hogy ezt akarom.
Elfordítottam a fejem, vagy csak próbáltam, de ahhoz túl erősen tartotta fogva az arcom. Másik keze a derekamra simult, mint egy puha lepel. És én megint összerezzentem érintésére.
- Rob, ne… - tiltakozni akartam, de csak erőtlen suhogás volt.
- Csak egyetlen egy csók. – alig hallottam a hangját, a fejemben csak őt láttam.
Szerettem volna megkérdezni, hogy komolyan gondolja e, de nem ment. Behunytam a szemem, és tudtam, itt követtem el a hibát. Először nem éreztem semmit, már azt hittem egy újabb álom, mikor Rob ajkai gyengéden megérintették az enyémeket. Puhatolózva, mintha nem lenne biztos magában. Nem mertem kinyitni a szemem, mikor éreztem, hogy távolodik. Hangosan szedtem a levegőt, a gondolataim ide-oda ugráltak a fejemben.
Mielőtt elhúzódhattam volna, Rob megcsókolt. Egy csepp kételkedést sem éreztem ebben a csókban, magabiztosan érintette ajkait az enyémhez. Először fel sem fogtam, csak mikor a gyomrom vad remegésbe kezdett, ahogyan a lábaim is. Kezeimet mellkasáról a nyaka köré fontam. Ajkaim szétnyíltak, és Rob nyelve szinte azonnal besiklott a számba. Nem tudom melyikünk légzése volt hangosabb, vagy melyikünk szíve vert gyorsabban. Szinte azonnal elvesztettem a fejem, a józan gondolkodást valahol a nappaliban hagyhattam. Még közelebb húztam magamhoz, ujjaim a hajába túrtak, közelebb vonva magamhoz. Testemet magához rántotta, egyetlen egy határozott mozdulattal. Ujjai végigsiklottak gerincem mentén, majd belemarkolt a fenekembe. Belenyögtem a csókba, mire ajkai mosolyra húzódtak. Az agyamra vastag köd ereszkedett, nem éreztem már a külvilágot, csak őt, amint a derekamat cirógatja, egyre édesebben, egyre kínzóbban. Nem bírtam magammal, a vérem pezsegni kezdett, csak úgy száguldott az ereimben. Vad lüktetést éreztem minden egyes porcikámban, és ez akkor sem csillapodott, mikor elszakadt ajkaimtól és a nyakamat vette birtokba. Apró csókokkal hintette be az egész nyakam, néha megcsókolta, beleharapott. És én egyre hangosabban nyögtem.
Lökést éreztem a testemen. Rob hátratántorodott, mindketten elvesztettünk az egyensúlyunkat és rádőltünk a fotelra. Újra ajkaimra tapadt, vadul csókoltuk egymást, egy pillanatra se mertem elszakadni ajkaitól. Még azzal sem törődtem, hogy rettentő kényelmetlen ez a fotel. Óvatosan fészkelődtem magam az ölébe. Rob nyögése még ott csengett a fülemben, mikor ujjai az ingem gombjait keresték. A következő pillanatban felsőm a földön landolt, de minket cseppet sem zavart. Végigcsókoltam a nyakát, aztán belebotlottam a pólójába. Egy határozott mozdulattal legyűrtem róla, szemeim elkerekedtek a látványon. Izmos felsőteste hívott engem, szinte hozzám szólt. Feltérképeztem az összes millimétert rajta, nyögéseket kicsalva belőlem. Előbbi kételyeim eltűntek, csak őt akartam, teljesen. Minden egyes gondolatom körülötte forgott, az agyam már nem engedelmeskedett nekem. Újból felkapott, majd az ágyon kötöttünk ki.
Fölém gördült, most először néztünk egymás szemében. És amit ott láttam, az semmihez sem fogható. Ennyi szeretetet még senki szemében nem láthattam. Nem úgy nézett rám, mint egy nőre, akit megkaphat, hanem komoly szeretettel. Rámosolyogtam, félszegen, ajkamat beharapva. Máris hiányzott a közelsége, testének melege. Ujjai gyengéden súrolták a hasam, én mégis megremegtem. Nem nézett már a szemembe, ujjának vonalát követte. Őt néztem, nem tudtam levenni róla a tekintetem. Ujjai elhagyták a hasam, felsiklott a mellem között és megállapodott a nyakamnál. Óvatosan gördült rám, mintha összetörhetne. Megcsókolt, sokkal gyengédebben, mint eddig. Egymást becézgettük, miközben végigsimítottam tökéletes felsőtestén. Megremegett ujjaim alatt, mire elégedettség öntötte el a szívem.
A csók hirtelen megváltozott. Egészen más lett. Nem éreztem benne azt a kezdeti szenvedélyt, sokkal inkább mintha… keserű lett volna. Kétségbeesetten húztam magam hozzá közelebb, miközben a szívem kezdett odabent lenyugodni. Megszorított, magához ölelt. Megpuszilta ajkaimat, majd eltávolodott tőlem.
Kábultan nyitottam ki a szemeimet. Az ő szemei még csukva voltak, mellkasa fel-le emelkedett. Mintha bosszús arcot vágott volna. Nekem sem kellett több, az agyam kitisztult és azonnal megcsapott a bűn keserű íze. Fájdalmasan tudatosult bennem, hogy most csókolóztam a legjobb barátommal. Összeszorított szemekkel dőltem neki Rob mellkasának, és próbáltam nem elátkozni magam a legborzasztóbb helyekre.
- Én… sajnálom. – motyogtam halkan, de nem voltam biztos benne, hogy meghallja.
- Ne sajnáld, nincs mit. – zavarodottan nyitottam ki a szemeimet. Még mindig felettem könyökölt, szemei engem pásztáztak. Legördült rólam, hátára feküdve meredt a sötét plafonra. Felfogni sem volt időm, kezeivel eltemette arcát, és dühösen sóhajtott. – Én akartam, én vonszoltalak bele.
Még elmosolyodni sem volt kedvem, annyira pocsékul éreztem magam. Nem is ő lett volna, ha nem magát okolja.
- Ehhez két ember kell, Rob. Én is belementem. – próbáltam megütni valami tisztességes hangot, de én csak a dühöt hallottam ki belőle. És ahogy sejtettem, ő is meghallotta.
Felült, de kezeivel még mindig eltakarta előlem az arcát. Mélyeket lélegeztem, hogy rendezzem magamban a dolgokat, kevés sikerrel. Zavart, hogy nem érzem pontosan tettünk súlyát. Jóformán semmit nem éreztem, csak lüktető ajkaimat. Bármennyire is próbáltam felfogni mit is tettünk, egyre csak a barátság szó villogott a fejemben. Morgást hallottam, felkaptam a fejem. Rob ideges túrt bele a hajba, és motyogott valamit.
- Nem tudom mi ütött belém.
Hangja jeges zuhanyként ért. Megkövülten ültem az ágyon, őt figyelve. Ismét elfordult tőlem, így megengedhettem magamnak, hogy elengedjem az arcom. Rob egyértelműen megbánta, gondoltam magamban. És abban a pillanatban átfutott valami más is az agyamon. Én egyáltalán nem bántam meg! De ezt a gondolatot kénytelen voltam megtartani magamnak. Nagyot nyeltem, és erőt vettem magamon.
Ujjaim a kezére fontam. Váratlanul érte az érintésem, összerázkódott, de azért rám emelte szomorú szemeit.
- Nem hagyom, hogy magadat hibáztasd ezért. – mondtam komolyan, őszinte hangon. – Mindketten akartuk, és ezt mindketten tudjuk. Rob, már egy éve nem láttalak, azért ez normális reakció volt. Valamennyire.
Erőtlenül rám mosolygott.
- Igazad van. Hihetetlenül gyönyörű nő lettél.
Megpróbáltam nem fülig elpirulni, sikertelenül. Szabad kezével megérintette felforrósodott arcom. Önkéntelenül csuktam be a szemeimet. Ez valóban hiányzott, a közelsége, a jelenléte.
- Ha akarod most elmegyek. Majd máskor visszajövök, mikor Los Angelesben leszek.
Rémülten pattantak fel a szemeim. Úgy láttam komolyan gondolta, ami még jobban elkeserített. Reméltem, hogy meglátja szemeimben a rémületet. Most azt kívántam a legkevésbé, hogy újabb hónapokat töltsek el nélküle.
- Meg ne próbáld! – azt hiszem túl fenyegetőre sikerült a hangom. – Itt maradsz és elfelejtjük az egészet. Gyengék voltunk, ennyi.
- Megint igazad van. – megpuszilta a homlokom, és felállt. Megállt a küszöbön, rám villantotta hihetetlen mosolyát. – Aludj jól, Stew!
- Te is. – megfordult, készült kimenni, de még mindig láttam az arcán azt az önsanyargató kifejezést. Nem tudtam volna úgy aludni, hogy ő ezen tipródik. – Rob? Különben is csak egy csók volt.
Nem hiszem, hogy ez megnyugtatta, mert engem is csak felpörgetett. Még most is ott éreztem Rob ajkait az enyémen, ujjait a testem minden egyes részén. Hallottam csukódni az ajtót, és én azonnal végigdőltem az ágyon. Csak akkor eszméltem fel, hogy még mindig egy szál melltartóban vagyok, de most ez volt a legkisebb problémám.
Persze álmatlanul hánykolódtam, pont, mint vártam. Az egész annyira nem tűnt valóságosnak. Egyik percben még csak ácsingózok a legjobb barátom után, a következőben ott áll a küszöbön, az azt követőben pedig egymás ajkait tépjük. A légzésem újból felgyorsult, mintha a maratonra edzettem volna. Újra és újra végigpörgettem a fejemben a képeket, az érzéseket, és minden egyes alkalommal egyre kínzóbb lett. A gondolataim veszélyes vizekre eveztek, miközben próbáltam magam kényelmes pózba vágni, hogy legalább valamennyit aludjak.
Átfutott az agyamon, hogy át kéne mennem hozzá, de ezt szinte azonnal elvetettem. Képtelen voltam felfogni, hogy lehetek ekkora szerencsétlenség. Itt fekszik egy Adonisz a mellettem lévő szobában, én meg csak rá gondolok. Az egész annyira abszurd volt, hogy szinte már fájt. A legjobb barátomon rágódom!
Legjobb barát…
Ízlelgettem ezt a szót, de sehogy sem tetszett nekem. Két barát nem csókolózik ekkora hévvel, intenzitással. Vagy nem vagyunk már barátok, vagy…
Egy újabb hülye ötlet, ami landolt a szemetesben. Persze, hogy legjobb barátok vagyunk!
Egy kis bizakodással a holnap felé aludtam el. És természetesen álmaim középpontja Ő lett.
