Prológus

Üdvözlök mindenkit ezen a blogomon! Remélem mindenkinek elnyeri a tetszését, aki ide téved! Kellemes olvasást, komikat szívesen fogadok, sőt! Én csattanék ki a legjobban az örömtől! Milli

Prológus

/vasárnap/

- Kristen Stewart! Azonnal vonszold le ide a segged!

A szemeim hipersebességgel nyíltak ki. A fejem zúgott, egy pillanatig azt sem tudtam hol vagyok. Aztán a szemeim előtt tisztulni kezdett a kép, és a koszos, rendetlen szobámban találtam magam. Nagy erőlködések közepette tudtam csak felkönyökölni, pár nyögés kíséretében. Valószínűleg túl gyorsan ülhettem fel. A gyomrom szinte azonnal felkavarodott, a csillagok ellepték a szemeimet. Visszazuhantam a párnák közé.

De anyám hangja nem halt el. Továbbra is kiabált, mintha bármit is tehetne az ellen, hogy ágyban maradjak. Kíváncsi lettem volna ilyenkor mi fut át a szomszédok agyán. Valószínűleg idiótának tartják az egész családot.

A szobám ajtaja kivágódott, és egy dühös, kócos nő állt a küszöbön. Behunytam a szemem, mintha eltűnhetne.

- Nem hallod amint az anyád óbégat? – kérdezte dühösen, sziszegő hangon.

Legszívesebben eltűntem volna.

- Te meg nem látod, hogy aludni akarok? – kérdeztem vissza.

A válasz gyors volt, és kegyetlen. Lerántotta rólam a takarót, így én a földön kötöttem ki, egy hatalmas puffanás kíséretében. A fejem azonnal tiltakozott az esés ellen, a szédülés még így fekve is elért. Közel álltam hozzá, hogy kidobjam a taccsot, de visszatartottam. Felemelkedtem, és dühtől izzó szemekkel meredtem anyámra. A szívem irdatlan tempóban vert, a vér csak úgy száguldott az ereimben.

- Ne feleselj velem! – diadalittas fejet vágott. Egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy engedték neki, hogy gyerekeket szüljön. – Különben is. Ha nem jöttél volna haza hajnali négykor, részegen, akkor most nem kellett volna téged felkeltenem.

Kifújtam az eddig bent tartott levegőt. Hátat fordítottam neki, nem törődtem a remegő kezemmel. Nem hagyhattam, hogy újra felidegesítsen. Némán szedtem fel a takarót a földről, és dobtam be az ágyba. Számomra itt véget is ért az ágyazás. Odaléptem a szekrényemhez, továbbra is elfordulva anyutól és elővettem a ruháimat. Nem szándékoztam felé fordulni, vagy akár csak jelét adni annak, hogy észlelem a jelenlétét.

Kitrappoltam a szobámból, be a fürdőbe és bevágtam az ajtót. Ennyit a magánéletről, gondoltam. Anya meg én valahogy soha nem értettük meg egymást igazán. Mai napig nem tudtam felfogni, hogy jöhet ki olyan jól Cameronnal, velem meg nem. Minden testvéremet jobban szerette nálam, vagy jobban viselkedett velük. Csak velem volt ennyire… lehetetlen. Ajtócsapódást hallottam, az arcomon pedig széles vigyor jelent meg. Végre, magány!

Azonnal kirohantam a fürdőből, és bekapcsoltam a rádiót. Felcsavartam maxra a hangerőt, és teljes erőből visítani kezdtem az énekessel együtt. Pattogva öltöztem fel, és pakoltam össze valamennyire. Tetszett ez a külön élet, már amennyire az annak számított. Anyám telkén laktam, csak egy másik lakásban, a telek leghátsó zugában. És fizettem lakbért, szóval olyan volt, mint a külön élet. Azt csinálhattam amit akartam, teljesen egyedül, szabályok nélkül. Valószínűleg ezért nézett ki ennyire leépülve a lakásom. Talán kikapcsolt egy pillanatra az agyam, vagy csak a tegnapi sms miatt, de rongyot fogtam a kezemben, másikban egy nagy adag tisztítószert. Mindent letisztítottam. Kezdve a szobámtól, a nappalin át, a konyháig. És olyanokat találtam, amitől a legtöbb ember visított volna, de én csak röhögő görcsöt kaptam. A mikróban például találtam egy darab virslit.

Hangos pittyegés törte meg a zene ritmusát. Azonnal felismertem a hangot, még álmomból is felkeltem volna. Csak akkor szólt így, ha ő írt nekem. A zsebembe nyúltam, nagy szenvedések árán, de előkotortam a telefonom. Azonnal megnyitottam az sms-t.

Bosszantanak ezek a szemetek. Te jót röhögnél rajtuk. R.

Azt hiszem csalódtam. Sőt egészen biztosan csalódtam. A mellkasomban a szívem lassan visszaállt a régi, lassú tempójára. Egyenletesen vert, szinte túl egyenletesen. Egészen mást vártam. Dühösen csaptam össze a telefonom. Ezer féle szitoközön hagyhatta volna el a számat, de inkább nem nyitottam ki. Helyette lerogytam a kanapéra. Ugyan, mit vártam? Hogy majd ír valami… valami…

Hangosan fújtam ki a levegőt. A szívem újra irdatlan tempóban vert, a mellkasom fel-le ugrált. Az agyam pörögni kezdett gondolatok ezrei cikáztak át a fejemen, durvábbnál durvább gondolatok. És magam sem tudom miért, de újra megnyitottam a tegnapi sms-t.

Ha elszabadulok innen, az első utam hozzád fog vezetni, és együtt töltünk egy egész hetet. Na mit szólsz?

A tenyerem izzadni kezdett, a telefon majdnem kicsúszott nedves ujjaim közül. Tegnap oda meg vissza voltam ettől az üzenettől, de a kezdeti jókedv elmúlt. Ez csak egy szimpla, baráti üzenet volt. Egy olyan barátnak, akit már egy éve nem láttál, és aki a legjobb barátod. Még most sem tudtam felfogni, hogy nem lehet velem nap mint nap. A hiánya kezdett az agyamra menni. Nem tudtam kinek elmondani ha valami bántott, vagy ha volt egyáltalán valami. Kellett nekem egy szupersztárral összebarátkoznom!

Dühösen vágtam a szoba másik felébe a rongyot, amit eddig szorongattam. Forró nedvesség csúszott végig az arcomon. Azonnal érte nyúltam, és letöröltem. Most meg mi a francért sírok?

Rob választotta ezt az életet, és én beletörődtem, elengedtem, hagytam elmenni. Ez az ő álma volt, én mit tehettem volna ellene? Például nem hagyom elmenni az egyik legjobb barátom, és talán az egyetlen barátom. De már késő volt, már majdnem négy éve tartott ez az egész Alkonyat láz. És én négy éve nem beszéltem úgy istenigazándiból a barátommal.

A csengő hangja bekúszott a fejembe, és ott dörömbölt a fejemben is. Tessék, egy dühös szomszéd a zene miatt. Felálltam, a lábaim ólom nehezek voltak és csak nagyon nehezen engedelmeskedtek nekem. Belenéztem a tükörbe. Pont úgy festettem, mint aki most takarított. Az arcom tiszta maszat volt, az ingem egy merő kosz volt, ahogyan a sortom is, és az alól kikandikáló lábam. Megigazítottam a hajam, már amennyire képes voltam rá, és kitártam az ajtót.

Én döbbentem meg a legjobban. Köpni-nyelni nem tudtam, még levegőt sem vettem. Úgy éreztem a szívem kihagy egy ütemet.

Aztán a nyakába borultam, és valószínűleg megfojtottam.

- Én is örülök neked, Stew! – még soha nem örültem ennyire ennek a mély, búgó hangnak. Rob hangja 10kg fölös követ gördített le dühös lelkemről.