Köszönöm szépen mindenkinek, aki támogatott a Forgotten Memories oldalán, hogy létrejöjjön a blog. Így csak titeket illet a köszönet, csak miattatok jöhetett létre a blog! Köszönöm!

Friss időpontja: ...

2011. november 26., szombat

rossz hír...

Sziasztok!

Sajnálom, rossz hírt kell közölnöm, az e heti friss elmarad. A jövő hét már biztos, remélem egy hetet még tudtok várni...

Nagyon sajnálom!

Milli

2011. november 13., vasárnap

8.fejezet



8.fejezet – barátok

/csütörtök éjszaka/

Feküdtem és néztem a plafont. Már fél órája nem éreztem a remegésem, vagy nem akartam érezni azt. Csak feküdtem, kizárva a gondolataim, és érzelmeim.
Nem akartam érezni, nem akartam tudatában lenni annak, hogy mi megy végbe rajtam, vagy mi vesz körül. Csak feküdni akartam. És ebben Kellan volt a legnagyobb segítségemre. Egész éjszaka csak ült mellettem, és nem szólalt meg. Tudta, hogy nem akarom, hogy megszólaljon. De ennél nagyobbat nem is tehetett volna értem. Ülni, és nem beszélni. Hagyni, hogy megemésszem.
Fájt a sóhajtás is, ami elhagyta a szám. Fájt a szívemnek minden egyes dobbanása. Minden fájt, amit érezhettem. A légzés, az élet, a lét. Nem hittem volna, hogy lehet így érezni. Tulajdonképpen nem is tudom mi fájt a legjobban. Az, hogy elárult, hogy hátba támadott, vagy maga a tudat, hogy kicsúszott a kezemből? Nem tudtam volna megmondani, melyik volt a legrosszabb.
Csak… szar volt. Még egy lélegzet, még egy kis fájdalom. Próbáltam elnyomni, nem tudomást venni róla, de képtelen voltam ezt tenni. Az agyam zakatolt, a fejem zúgott és tompán lüktetett. Automatikusan kaptam a fejemhez.
- Mi történt? – jött a kérdés. Hallottam a kanapé recsegését, majd Kellan keze a hátamra simult.
- Csak a fejem. – motyogtam a sötétbe.
Legszívesebben felnevettem volna. Most komolyan ez volt a legnagyobb problémám?
Mintha csak ez lett volna a jelszó az agyamban lévő ajtóhoz, ami hatalmas volt, olyan erős, hogy távol tartotta az összes gondolatomat. Éreztem, hogy felszakad, hogy kiszakítja a helyéről az ajtót. A gondolatok, a hangok elárasztották a fejem. Nem bírtam tovább. Minden egyes hang a fejemben ellenem kiáltott, felém fordult.
Még mindig küzdöttem a gondolatok ellen, az érzéseim ellen, de hamarosan a szívem is felszakadt. Mintha mindent éreztem volna, ahogyan darabjaira hullik, és a föld alá süllyednek. Éreztem mindent, ami körbevett. Egy pillanatra levegőért kaptam, de már nem állíthattam meg. A fogadalmam, miszerint egyetlen könnycseppet sem ejtek miatta, nem vált be.
A szememet elárasztották a könnyek, a gát, amit én emeltem felszakadt. Az arcomat vízesésként áztatták a forró könnycseppek, zúdulásuk erejét a testem is átvette. És én újból remegni kezdtem. Összegömbölyödtem, Kellan testéhez dőltem egész testsúlyommal, és ringattam magam. Kiskoromban ez mindig bevált, de most még ez sem enyhített semmin. Egyre jobban rázkódtam, egyre több könnyem hullott, és egyre erősebben.
- Basszus! – zokogtam. Magam körül éreztem Kellan hatalmas kezeit, teste meleg körbeölelt engem, de a remegés nem lassult.
A gondolataim üvöltöttek a fejemben, mind ellenem irányult. Fájt, egyre jobban fájt, a végtagjaimat mardosták a lángok, amiket én gyújtottam. És tudtam, hogy én gyújtottam őket. Csak én tehettem róla.
- Nem tudom miért fáj ennyire. – szipogtam még mindig. Kellan megsimogatta a hátam, amitől cseppet nem éreztem magam jobban, de legalább volt velem valaki.
- Ne nyomd el az érzéseid, Kris. – mondta halkan, de mintha kiáltott volna.
Egy pillanat alatt hagytam abba a remegést, egy pillanat műve volt, és már nem jöttek a könnyeim. Mintha elzárták volna a csapot, már egy könnyem sem folyt. Megdermedtem ültömben, a ringatózás abbamaradt.
- Nincsenek semmilyen érzéseim. – a hangom jéghideg volt.
Nem akartam ezt a szót hallani. Nem akartam tudni róluk, nem akartam, hogy létezzenek. Nem érezhettem, pontosan az vitt ebbe bele. De bármennyire is küzdöttem ellenük, maga alá terített, és elárasztott engem. Éreztem mindent, amit nem szabadott volna. A fájdalmat, a dühöt, a gyűlöletet, de legfőképpen azt, ami bizsergette darabjaira hullott szívem, ami még ebben a pillanatban is melegen ölelt körbe. Nem akartam érezni, nem akartam, hogy még így is kellemes érzés legyen. De bárhogyan próbálkoztam, az arc, amit legszívesebben egy tűvel szúrtam volna apró darabjaira, fellebegett előttem. És most is csak a szépséget láttam bennük. Hogy ne láttam volna ezt benne?
- Kristen! – Kellan hangja dühösen csattant a sötét szobában. A folyosó fénye megvilágította arcát, mintha haragudott volna, szemöldöke összevonva, homloka ráncokba szaladt össze. – Nem gondolod, hogy már elég érzelmedet nyomtad el? Nem gondolod, hogy talán e miatt vagy most itt, ilyen állapotban?
Ledöbbentem, meredtem a szempárba, ami mindig olyan melegen pillantott rám. Mégis bosszantott a gondolat, hogy Kellan jobban tudja nálam. Leráztam magamról kezeit, és az ágy másik végébe húzódtam.
- Nem tudsz te semmit sem. – éles hangom még az én fülemet is bántotta. – Nem ismersz engem, nem tudod, hogy mit érezhetek.
- De én voltam itt az elmúlt négy napban, és nekem kellett végignéznem, hogyan mentek tönkre mindketten. Ne legyél hülye, Kris, legalább neked legyen eszed, és légy felnőtt. Ismerd be végre, mit érzel!
Egy egészen hosszú másodpercig meredtem a szemébe, hangja, ami felért egy kiáltással és egy pofonnal, még mindig ott lebegett kettőnk között.
- Oké, tudni akarod? – nem érdekelt, hogy bárki is meghallja, hogy ők meghallják. – Úgy érzem hátba támadtak, szétfeszülök belül, mintha kitépték volna a szívem. Soha nem fájt még ennyire semmi sem. Még soha nem éreztem így senki iránt! Ne nyomjam el az érzelmeim, de akkor még itt se lennék mint most. Ha kiengedném őket, ha felvállalnám őket, még jobban fájna. Van fogalmad arról, ez mennyire fáj nekem? Minden egyes dobbanás, minden egyes lélegzet, vagy pislantás fáj!
Bármennyire is próbáltam higgadt maradni, a könnyeim újból elárasztották arcom, zokogva kiabáltam az előttem döbbenten ülő férfinak. Láttam, hogy megemelkedik a keze, és felém próbál nyúlni, de egy határozott mozdulattal elhárítottam azt.
- Nem tudod enyhíteni, ezt már nem lehet! Én csesztem el, én vagyok a hibás, és vállalom a fájdalmat! De te nem tudod mennyire fáj, nem érzed azt amit én! Olyan, mintha tűzben égnék, ami lassan felemészt, kezdve a szívemmel és a végtagjaimmal. Mardos a láng, amit én gyújtottam! – zokogtam, mint még soha. Egész testemben rázkódtam, a fájdalom felcsapott, az érzelmeim és gondolataim hurrikánként tomboltak bennem. – Pokolian fáj!
Kellan ölébe zuhantam, kezeimmel átöleltem őt. Így, kimondva még szörnyűbb volt, még jobban éreztem és sokkal jobban égetett.
Nem tudom meddig ültünk így. Egy idő után már nem szorítottam őt annyira. Hallottam, hogy csitít engem, hallottam a szavakat, amiket neme suttogott, de nem egészen értettem őket. Egy maszlaggá vált, összemosódott a fejemben minden szó, minden.
Elvesztettem az időérzékem, csak a kint feljövő napot figyeltem. Egy új nap, új kihívásokkal. Éreztem, hogy a szemeim egyre nehezebbek, egyre dagadtabbak a sok sírástól. A súly, ami rajtuk volt húzta őket lefelé. Egy idő után lecsukódtak, és bármennyire próbáltam őket felhúzni, nem ment. Nem tudtam már kinyitni őket, a légzésem, ami eddig súlyos volt, fájdalmas, most egyenletessé vált.
Agy agyam szerencsére most mellettem állt, és nem álmodtam semmit.

/péntek reggel/


-          Kellan –

Óvatosan fejtettem le magamról Kris kezeit, és húztam rá egy takarót. Halkan léptek ki a nappaliból, a folyosón leoltottam a villanyt és a konyhába mentem. Leültem egy székre, kezeimet a fejemhez emeltem. Számat egy mély sóhaj hagyta el.
Nem tudom mi volt rosszabb. Nézni, ahogyan a legjobb barátom tönkreteszi a saját szerelmét, vagy nézni, ahogyan egy új barátom szenved. Úgy éreztem részben én is hibás vagyok. Ha gyorsabb lettem volna, és elkaptam volna Robot, mielőtt megteszi, talán Kris nem szenvedne ennyire. Haragudtam mindkettőjükre, és nem segített, hogy egyedül voltam.
Töltöttem magamnak egy bögre kávét, és visszaültem a székre. Elképzeltem, hogy mi lett volna ha nem jövök ide. Akkor valószínűleg még ennél is rosszabb lenne a helyzet. Kris nem tudott volna kivel beszélni, Rob még ennél is nagyobb hülyeséget kavart volt maga körül. Tudtam, hogy akkor is megtörtént volna, ha nem vagyok itt.
Néztem a fekete löttyöt, ami békésen pihent a bögre alján. Kár, hogy ez a ház nem lehet ennyire békés.
Mozgást láttam a szemem sarkában, és felemeltem a fejem. Szinte azonnal kiülhetett az undor az arcomra. Legjobb barátom kótyagosan állt előttem, kócos hajjal, nyúzottan. Végignéztem rajta, de semmi változást nem láttam. Ugyan olyan volt, mint pár órával előtte. Leszámítva azt, hogy elvesztett valakit. Egy cseppet sem tudtam sajnálni, és ettől rosszul éreztem magam.
- Hogy aludtál? – bármennyire is próbáltan nem túl sok gúnyt belevinni a hangomba, nem sikerült. Nem tudtam tiszta fejjel gondolkodni, csak Kris arcát láttam magam előtt, és azt ahogyan szenvedett.
- Sehogy. – morogta. Leült velem szemben, bögrémet elhúzta előlem és belekortyolt a kávéba. Felnézett rám, szemei szomorúan csillantak. De a sajnálat érzése még mindig nem jött.
- Miért? – visszahúztam a bögrét, majd keményen a szemébe néztem. – Ja, tudom. Kris unokatesóját döngetted!
Döbbent csend ült közénk, olyan, amilyen a barátságunk alatt még soha. Egy pillanat alatt vált éberré az arca, egészen máshogyan ült előttem. A háta szinte nyomban kiegyenesedett, arca zárkózott lett, ahogyan a szemei is.
- Hogy mondtad? – kérdezte lassan, szaggatottan.
- Ahogy hallottad. – megvontam a vállam. – Mindenki hallotta a házban. Mindenki.
Erősen megnyomtam a szót, azt akartam, hogy érezze tettének súlyát.
- Kris hol van? – kérdezte egy másodperccel később.
- Alszik. – nem akartam, hogy tudja mennyire szenvedett, nem akartam, hogy tudja, Kris megjárta a poklot miatta. Azt akartam, hogy maga jöjjön rá, de nem tudtam tartani a szám. Kris arca még mindig előttem lebegett, összegömbölyödött teste, rázkódó vállai. – Tudod egész éjszaka nem tudott aludni. Én voltam mellette végig, én láttam őt olyan állapotban.
- Kellan, én nem… - kezdett bele, de leintettem.
- Még soha nem láttam összetörni senkit sem ennyire. Borzasztó volt. – felálltam, nem akartam látni őt, az arcát a szemeit. Nem tudtam itt maradni mellette. Tudtam, hogy most Kris mellett van a helyem.
- Figyelj haver, valamit tudnod kell. Mi…
- Rob, nem érdekel. Nem nekem kell magyarázkodnod.
- De nem érted!
Egy határozott mozdulattal dobtam be a bögrét a mosogatóba, és csak reménykedtem benne, hogy nem tört össze. Visszanéztem barátomra, aki összeroskadva ült a széken. Egy hosszú pillanatig figyeltem az arcát. Nem értettem miért van ennyire magába fordulva, mit próbál ennyire megmagyarázni. A legkevésbé tartozott nekem magyarázattal. Undorodva és megbotránkozva néztem le rá. Nem hittem el, hogy tényleg képes volt megtenni, hogy ebben a házban tette meg, és Kris ágyában. Ha én lettem volna Kris helyében, már rég lehánytam volna, vagy kiraktam volna a szűrét.
De ő most a nappaliban feküdt, összegömbölyödve, megvívva az álmaival. Tudtam, hogy Robot kéne sajnálnom, mert őt ismertem már négy éve, de képtelen voltam így érezni. Csak Kristen fájdalmát éreztem, Robét nem tudtam. Nem akartam.
- Nem tudom, hogy voltál rá képes. – köptem felé a szavakat. Felnézett rám, tekintete szinte esdeklő volt.
- Kellan, hallgass már végig, kérlek…
- Ne nekem akard megmagyarázni, vagy kimagyarázni magad. Akinek tartozol, az Kristen.
Bólintott.
Rob mögött megpillantottam Kristent. Arca nyúzott volt, szemei vörösek és dagadtak a sok sírástól. Vállai beestek, mintha ezer súly lenne rajta. De még így is sugárzott valami erőt, valami olyat, amit nem tudtam volna leírni. Csak tisztelni tudtam ezt a lányt. Még most is sugárzott. Szeme rám siklott, arcán valami átsiklott, majd szemei a mellettem ülőre estek. Egy pillanat alatt váltott az arca, egy másodperc műve volt. Láttam, hogy összetörik, arca egészen eltorzult, szemei megteltek könnyel. Már fordult volna meg, de Rob megszólalt, és ő megtorpant.
- Tudom. És meg is fogom neki magyarázni. – mondta halkan, de eléggé hangosan ahhoz, hogy mindketten meghalljuk.
- Az jó. Mert mögötted áll. – fejemmel Kris felé böktem.
Rob szinte villámsebességgel állt fel, a széket is feldöntve. Néztem Kris alakját és arcát. Megrázta a fejét és hátat fordított nekünk.
Tudtam, hogy közöttük már semmi sem lesz a régi.

Sziasztok! Meghoztam a frisst. Tudom, hogy elég rövid lett, de nem volt túl sok időm, annyi kérdés érkezett az interjúhoz. Szerintem minden benne van, amit akartam. Ez egy olyan átkötő fejezet, a következő lesz az, ami hosszabb terjedelmű lesz. Már négy oldal meg van belőle, és még nem értem a végére. Szóval az elég hosszúra fog sikerülni. De azért remélem ez is elnyerte a tetszésetek! Köszönöm, hogy elolvastátok!
Puszi!

U.i.: Friss sajnos csak két hét múlva. :(

Milli

Interjú a szereplőkkel



Interjú a szereplőkkel

Robhoz:
Katta kérdései
Miért jöttél el Kristenhez ennyi idő után?
Muszáj volt látnom őt. Az elmúlt egy évem másról sem szólt, csak arról, hogy forgattam, többet az átlagnál. Néha beszéltünk Krissel telefonon, de az nem volt az igazi. És az elmúlt egy évben egyre többször gondoltam rá. Tudtam, hogy nem bírom sokáig ha nem látom. Ezért vagyok itt. Mert érzelgősebb pasi vagyok az átlagnál. (mosolyog) Vagy gázabb, nem tudom.

Miért hoztad magaddal Kellant?
Basszus, ezt nem mondtam el Krisnek? Totál kiakadt, mikor megtudta, wow, a szemei! (nevet) Azt hiszem, annyit tud, hogy „itt van dolga”, de ez így, nem teljesen igaz. Kris nem lehetett velem ebben a négy évben, de nekem szükségem volt egy támaszra, egy barátra, akire bármikor számíthatok. Kellan az egyik legjobb barátom. Mikor kiborultam, hogy nem bírom tovább nélküle, ő támogatott engem. Tudja, hogy Kris mennyit jelent nekem, mindig ő figyelmeztet engem a hülyeségeim előtt. Ő a… gondolkodó felem. És tudtam, hogy valami hülyeséget fogok majd csinálni, ha Krissel össze leszek zárva egy hétig, így paraszt dolog tudom, de el kellett hoznom magammal. Hogy valaki figyelmeztessen, mielőtt teljesen elcseszek mindent. Azt hiszem nem sikerült…

Miről kellett lemondanod "Kris miatt"?
Most van itt a premierek időszaka. November van, eddig mind a három részt ebben az időszakban mutattuk be, és a Hajnalhasadás premiere elvileg ezen a héten lett volna, itt L.A.-ben, de úgy döntöttem nem megyek el. Itt vagyok, azt hiszem nyilvánvaló mi a fontosabb nekem. Bill totálisan leüvöltötte a fejem, de vállalom a következményeket.

a.n. kérdései
Ha igaz, hogy egy éve őrülten odavagy érte, akkor miért nem jelentkeztél gyakrabban?
(beletúr a hajába) Mert pancser vagyok. Gondolom. Hidd el, próbáltam, de egyszerűen képtelen voltam elszakadni a munkától. Ha befejeztem az egyik forgatást, jött a másik. Csak akkor láthattam, ha itt voltam, ebben a városban. De szinte heti rendszerességgel beszéltünk telefonon. Kezdetben. Jó tudom, elcsesztem, de tudtuk, hogy ez nehéz lesz. Ha újrakezdhetném ezt az évet, biztosan jöttem volna minden hónapban.

A négy év alatt találkoztatok máskor is?
Minden évben eljöttem a szülinapjára, és a szilvesztert is együtt ünnepeltük. Csak ez az év sikerült így. Ebben az évben most látom először.

Miben változott Kris a négy év alatt?
Sokkal szebb lett. Többet mosolyog, ami jó hír. Egész életében olyan volt, mintha citromba harapott volna. És azt hiszem most vettem csak észre úgy rendesen, hogy felnőtt. Most már nem egy lány, hanem egy kész nő. A gondolkodása is egészen más lett, tényleg felnőtt. Ő a világ egyik legcsodálatosabb embere. Az eddigi tulajdonságai csak jobbak lettek, erősebbek. Azt mondtam már, hogy milyen szép lett?

Miért most zúgtál bele?
Azt hiszem mindig is szerettem, de a hiányától jöttem rá mennyire. Minden nap egyre többet éreztem, és mikor megláttam a küszöbön, kócosan, koszosan, akkor döbbentem rá, hogy tényleg így érzek. Gáz nagyon?

Feladnád a mostani életed Kris miatt?
Azt hiszem…(hajtúrás) ez nehéz döntés. Ha ő is úgy érezne, mint én, ami nem így van, akkor valószínűleg igen. De most nem áll szóba velem, úgyhogy nem tudom mit várjak. Szeretném feladni miatta, mert akkor minden pillanatot vele tölthetnék. Így nagyon nehéz élni, hogy egy évben csak egy napot kapok.

Kitti kérdései
Tényleg szerelmes vagy Krisbe, vagy ez csak amolyan fellángolás?
Mi számít szerelemnek? Gondolj bele. Azt hiszed szerelmes vagy, talán az vagy, de soha sem fogod megtudni mi is az valójában. Amikor meghalsz, szeretsz valakit, de vajon ő e az igazi. Mert ha nem, akkor még kint van a világban a nagy ő, és belé is lehetnél szerelmes. Sohasem fogjuk megtudni mi a valódi szerelem. De azt hiszem ez nem válasz a kérdésedre. ( nevet, és beletúr a hajába) Igen, tényleg szeretem. Vele bármit el tudnék képzelni, nem tudna engem sohasem eléggé megbántani ahhoz, hogy kiszeressek belőle. Nem hinném, hogy ez egy fellángolás. Még nem találkoztam olyan lánnyal, mint ő.

Miért vagy vele ilyen?
Azt akarom, hogy ismerje be végre, hogy én sem vagyok neki közömbös. Talán elég drasztikus megoldást választottam, de a cél szentesíti az eszközt. Tudom, hogy nem vagyok neki közömbös, a teste annyira elárulja.

Komolyan gondolod a dolgokat vele? Mármint, ha a barátnőd lenne!
Teljes mértékben. (nagyot bólint) Nem bántanám meg őt sohasem, vagy ennél jobban nem bántanám meg. Minden megadnék neki, még a hülye forgatást is otthagynám, ha ő normális életre vágyik. Ez azt hiszem elég komolyan hangzik.

dona kérdései
Mióta ismered Krist, és mióta vagytok barátok?
Lássuk csak. Ő most huszonegy, szóval olyan tizenkilenc éve ismerem már. Hat éves voltam, mikor ideköltöztünk Londonból. Apa itt kapott állást. Ők a szomszédban laktak, és Kris kettő volt. A szomszédba kellett átvinni engem, mikor egyedül voltam otthon. Párszor megpróbáltam megölni szegényt. Olyan kicsi volt, és állandóan csak ült, és bőgött. Nekivágtam a játékaimat. Mikor már tudott beszélni, egyre többet játszottunk. Szóval az a barátságunk kezdete.

Hogyan, miért lettetek ilyen közeli barátok?
Négy évvel vagyok nála idősebb. Hamarabb csajoztam, minthogy ő suliba jött volna. Első napja a suliban elég szarul sikerült, és én, nagyfiú lévén segítettem neki. onnantól kezdve minden délutánt együtt töltöttünk, mindenhova együtt mentünk. Ő kísért el a szalagavatómra is. Mindent együtt csináltunk.

Mióta alszotok együtt, és mikor láttátok egymást meztelenül?
Mióta ismerem. Délutáni alvás számít? (felnevet, aztán megkomolyodik) Nem, na… Krisnek elég rossz volt a kapcsolata az anyjával, és a bátyjait sem igen tudta elviselni, így éjszakánként folyamatosan átszökött hozzánk. Így indult az együtt alvás. A meztelenkedés meg… az egy külön történet. Krist én vittem bele az ivászatba, és elsőre kicsit túllőtt a célon. Annyira berúgott szegény, hogy még a nevét sem tudta. Ez az után volt egyébként, hogy a pasija otthagyta. Az a szemét, köcsög… na mindegy. Szóval vigasztaltam egy kicsit. Részeg volt, és a szíve is darabokban olt, szóval eléggé hisztis volt. Mindenáron le akart fürdeni. És én megfürdettem. Ő meg akkor látott engem először mikor rám nyitott, másnap reggel. Akkor nem így néztem ki, azt hozzá kell tennem. (nevet)

Mikortól is fantáziálsz Krisről?
Nem nevezném fantáziálásnak. Inkább… álmodozásnak. De talán azóta, hogy… nem fogalmam sincs. Nem képzeltem el őt soha meztelenül, leszámítva a mait, mikor megláttam törölközőben, de egyébként azóta nem tudok rendesen aludni, hogy megcsókoltam.

Végigasszisztáltad Kris első szerelmét, akit Michelle elvett tőle, vagy akkor már színészkedtél, és Te kapartad utána össze?
Nem, akkor még nem. Pontosan rá egy-két hónappal kaptam meg a szerepet, szóval ebben még részt vettem. Én voltam az oszlop, ami tartotta őt. Elég szar volt úgy otthagyni őt, hogy még friss volt neki.

Mikor döbbentél rá, hogy beleszerettél Krisbe?
Amikor megláttam a küszöbön. Az arca kipirult volt, és mellesleg tiszta kosz, ahogyan a haja és a ruhája is. A szeme csillogott, és annyira édesen mosolygott, hogy egyből tudtam, szeretem. Gyönyörű volt aznap.

Az utóbbi négy évben milyen gyakran találkoztatok? Hogyan tartottátok a kapcsolatot?
Az utóbbi négy év, eléggé pocsék volt, ezen a téren. Az elején telefonon beszéltünk, és minden évben eljöttem a szülinapjára, de azt hiszem ezt már mondtam. A telefonon kívül még e-maileztünk, és néha levelet küldtem neki Vancouverből, vagy Brazíliából. És ajándékokat is mindig kapott tőlem.

Michellel féltékennyé akartad tenni Krist, vagy csak arra rávenni, hogy végre ismerje be, hogy szeret Téged?
A második. De nem jött be. Szóval nem ajánlom senkinek.

Te ismered legjobban Krist, szerinte már azt is megérzed, ha csak valamit elhallgat:hogy a fenébe gondoltad,hogy lehet valami esélyed nála,ha a szobájában lefekszel azzal a Michellel,aki már elvette a barátját? Vagy már le is mondtál róla?
Tényleg ezt mondta rólam? (elmosolyodik, aztán szomorú lesz) Valóban mindent tudok róla. Mondhatjuk úgy is, hogy olyan, mintha a húgom lenne, akibe szerelmes vagyok. A-tól Z-ig mindent tudok róla. De, hogy tisztázzuk, nem feküdtem le vele, ezt még neki is el kell magyaráznom. De igazad van, fogalmam sincs miért tettem, vagy hogyan volt hozzá pofám. Ez volt életem egyik legnagyobb hibája. És nem mondtam le róla, harcolni fogok azért, hogy elmondja hogyan is érez. Még ha nem is szeret, de legalább mondjon valamit.

Krishez:
a.n. kérdései
Miért ilyen rossz a kapcsolatod az anyukáddal?
Azt hiszem mindid egy lépéssel előtte jártam. Nekem nem kellett egy olyan anyuka, aki babusgat, azt utáltam, így nem tudott velem játszani, stb. Emlékszem egyszer bejött hozzám és fel akart világosítani a drogokról, mert pont előtte lévő nap rúgtam be először. És mielőtt kimondta volna a kérdését biztosítottam róla, hogy soha nem alacsonyodnék le arra a szintre. Meglepődött, tudta, hogy nekem már nem kell támasz. Néha visszaírom, hogy ilyen voltam. Talán én rontottam el. Nem szabadott volna ilyen hamar felnőnöm.

Mit éreztél mikor Rob közölte,hogy egy másik életet választ? A színészkedést.
Nagyon örültem, hogy kapott egy ilyen lehetőséget. Mindig erre vágyott, a szereplésre. Még modellkedett is, de az nem vált be. Ez volt a nagy lehetőség. Persze titkon baromira fájt, mert tudtam mivel jár. Megbeszéltük, hogy minden nap beszélünk telefonon, de… én tudtam, hogy ez nem fog beválni. Mikor kilépett az ajtón... (szomorúan elmosolyodik) De most itt van, nem?

Miért félsz kimondani,hogy szerelmes vagy Robba? Csak a barátságotok miatt?
Igen. Nincs fiú és lány barátság, ezt tudom, de a mi esetünk más volt. Mi húsz éven keresztül barátok voltunk, és eddig nem lépett fel semmilyen… probléma. Ha most elmondom neki, akkor mindennek vége. Húsz évet dobhatunk a kukába. És az is lehet, hogy nem jön össze. Akkor mi lesz? Egy barátot elvesztettem. És nekem csak ő van. Nem kockáztathatok.

Mi történt a másik pasival? Robnak volt egy beszólása.
Ne is mondd! Legszívesebben még most is képen törölném. Volt egy barátom, az első komoly pasi, azt hittem szerelmes vagyok, de… nem voltam. Már tudhattam volna az elején, hogy valami nem stimmel, mikor folyton rám hajtott. De én csak három hónap után engedtem, és addig szinte minden nap rám mozdult. Lefeküdtünk. Tizenhét voltam. És amikor felkeltem nem volt ott, csak egy cetlivel. „Kösz ez jó volt.” És azóta semmit nem hallottam róla. Kedves, nem?

Feladnád ezt az életet Rob miatt?
Milyen életet? (nevet) Főiskolára járok, hogy majd valami legyen belőlem. Az ő élete izgalmas, teli van fényekkel, meg kapcsolatokkal. Az enyém eléggé unalmas, jóformán semmit nem csinálok. De szeretem, és… nem tudom, hogy itt tundám e hagyni. Megszokni, hogy minden lépésemet figyelik. És jelen pillanatban Rob az utolsó ember aki miatt bármit is felhagynék. De ha… nem tette volna meg valószínűleg vele tudtam volna menni.

Kitti kérdései
Most komolyan nem érzed, hogy szerelmes lennél Robba, vagy csak megpróbálod elnyomni magadban ezt az érzést?
Inkább a második. Tudom, hogy hogyan érzek, de nem akarok róla tudomást venni. Ezek után nem érdemli meg, hogy beismerjem neki az érzéseimet.

Miért nem tudod bevallani az érzéseidet Robertnek? Megértem, hogy nem akarod elveszíteni, de így is elveszíted!
Tudom. De… félek a visszautasítástól. Egyszer már pofára estem, és még egyszer nem akarok. Tudom, hogy az ember haláláig tanul, de a fájdalom akkor is ott van. Ez a pár nap, már így is fájdalmasabb volt, mint az eddigi huszonegy évem összesen. Nem akarom azt érezni. És amúgy is, még egy rész hátravan, addig meg majd várjak? Tudom, hogy abban az életben jobb nők vannak, mint én. A szerelem erős, de mindent nem bír ki.

Ha a barátnője lennél meg tudnál bízni benne?
Eddig is bíztam benne. De azt hiszem azáltal, hogy lefeküdt az unokatesómmal, nem bízhatok benne már annyira. De valószínűleg megbíznék benne, azok után is, amit tett. Nem hiszek a szennylapoknak, amíg a szemmel nem látom. Már azt is írták az újságok, hogy Rob meleg. (nevet) Ezért sem hiszem el, amit mások mondanak.

Tudod, vagy legalább is van róla sejtésed, hogy Michelle miért ilyen szemét veled? Tettél esetleg valamit?
Igen, nem vertem meg kiskoromban! (felnevet) Oké, azt hiszem ez erős volt. De most komolyan. Azt hiszem azért ilyen velem, mert Rob a barátom. Ő egy sztár, és Michelle szereti a gazdag férfiakat. És Rob még jóképű is. Szerintem ezért is kívánja a halálom. (megint nevet)

Nem gondoltál még arra, hogy Roberttel leültök beszélgetni és egy ilyen alkalommal Te is bevallod neki, hogy szereted, és elmondod az esetleges félelmeidet neki?
De, igen, elég sokszor megfordult a fejemben. Elmentem sétálni, és fel akartam hozzá menni megbeszélni, csak hát eléggé rosszkor időzítettem. Nem hiszem, hogy már le tudnánk ülni valamikor is megbeszélni ezt. Ez ahhoz már túl komoly. De ha gyorsabb lettem volna, most lehet, hogy boldog lennék.

d. kérdése
Mikor akarod már bevallani Robnak, hogy szereted?
Talán sosem fogom neki elmondani. De ha elmondom, akkor valószínűleg csak akkor, ha már úgyis mindegy lesz.

dona kérdései
Hogy jöttél össze az első szerelmeddel? Mikor és hogyan rondított bele ebbe a kapcsolatba Michelle? Azóta nem adtál esélyt senkinek?
Ez mind egy kérdés? (zavartan nevet, és beletúr a hajába) Michelle nem a legelső komoly kapcsolatomba rondított bele, hanem utána, egy másikba. Az tavaly volt, nem is annyira régen. A legelső kapcsolatom tizenhét éves koromban volt. Én gimibe jártam, a srác meg egyetemista volt. Kinek nem jönne be egy nála jóval idősebb srác? Csak úgy… megtörtént. Összejöttünk, egy kocsiban csókolt meg először, és már akkor rám hajtott. (sóhajt) Azóta nem volt kapcsolatom, vagyis nem volt komoly kapcsolatom. A tavalyi után meg pláne nem. Michelle egy életre elvette a kedvem a pasizástól.

Miért utasítod vissza folyamatosan Robot,miközben Te is úgy érzed ő áll legközelebb hozzád? És akkor miért fáj,ha mással flörtöl?
Gondolom ez olyan női büszkeség féle. Látni, hogy mással flörtöl, miközben én tisztában vagyok azzal, hogy hogyan is érzek, tényleg pocsék érzés. De inkább utasítom vissza, minthogy valami balul süljön el. Nem akarok még egyszer csalódni, bár tudom, hogy Rob nem bántana engem soha. És már csak pár napig van itt, már úgyis mindegy lenne. Utána egy évig megint nem találkoznánk. Szóval inkább szenvedek, azt hiszem.

Ha fordítva lenne,Te nem keresnél vigaszt a visszautasítás miatt?
Nem. Én nem vagyok pasi, ezt csak a férfiak csinálják. Bár egyszer megfordult a fejemben, hogy lemegyek a bárba, és a szeme láttára flörtölök mással, de az nem oldala meg semmit. Én nem ilyen vagyok. Ha vigaszt keresnék valakiénél, csak azután, hogy Rob elment. Nem akarok neki fájdalmat okozni. Nem akarom, hogy azt érezze amit én. De legalább akkor megtapasztalná, mennyire pocsék érzés is.


Kellanhez:
Kitti kérdései
Miért kísérted el Rob-ot?
Mert megkért rá. Vagyis nem szó szerint, de egyértelmű volt nekem. Nélkülem még nagyobb szarban lenne. Mindig én voltam kettőnk közül a józanabb. Tudtam, hogy kelleni fog neki egy láb, ami seggbe rúgja. Egy hetet sem bír ki nélkülem. (nevet)

Ugye nem azért vagy kedves Kris-sel, mert akarsz tőle valamit?
Dehogyis! Nem hajtok rá más kiszemeltjére, az tabu. És nekem amúgy is van barátnőm, Sharni. Krisben csak egy barátot látok. Nagyon rendes lány, és szar látni, hogy a másik barátom tönkreteszi őt. Vagy egymást teszik tönkre.

Mit gondolsz Michelle-ről, és mi a véleményed a barátodról az elmúlt napokban a viselkedése miatt??
Haragszom Robra, hogy nem hallgat rám. Az elmúlt napokban ő és Kris, mintha nem is ismernék egymás. Így kívülálló szemmel, nem bírtam volna Kris helyében, hogy a saját házában flörtölnek előtte. Michelle meg… Amikor Rob és Kris elmentek sétálni, én voltam otthon és én nyitottam neki ajtót. Már akkor nem tetszett. Olyan tipikus L.A.-s picsának néz ki.

Mióta vagytok Robbal barátok?
Amióta megismertem. Ashley, a kolléganőm az első nap csapott egy ismerkedős bulit, ott haverkodtunk össze. Négy év alatt rákényszerülsz arra, hogy valakivel beszélj. Mint a gimiben. Ha nem vagy senkivel sem jóban, nem bírod ki. Kellenek a barátok, akikkel egy nehéz nap után sörözhetsz.

a.n. kérdései
Mikor jöttél rá,hogy Rob odavan Kristenért?
Amikor a Hajnalhasasás forgatásán egyre többször mutatta meg nekem a képeit róla, vagy az ajándékokat amiket tőle kapott. (felnevet) Komolyan, olyan fanatikus volt, egy megszállott! (a kezeivel hadonászik) Meg eléggé egyértelmű. Bemegyek a szobába, hogy társasozzunk és egymás ölében ülnek, ez azért cseppet sem baráti! De talán akkor jöttem rá úgy igazán, mikor megláttam őket együtt.

 Direkt vagy tényleg véletlenül kötöttél ki Robnál ezen a héten?
Úgy érted Krisnél? Azért jöttem, hogy Rob helyett is gondolkodjak. Szóval direkt.

Mit tanácsolsz Robnak, Kris megszerzéséhez?
Azt, hogy ne legyen hülye. A magánakciók, hogy Kris beismerje, hogy szereti, nem gazán hatásosak. Én őszinte lennék, leültetném és mindent elmondanék. Különben az egésznek semmi értelme.

dona kérdései
Rob elmondta, hogy szerelmes Krisbe, vagy itt döbbentél rá?
Így szó szerint nem igazán mondta ki. Nem jött oda hozzám, hogy hé, odavagyok a gyerekkori barátomért. De tudtam, hogy valami nem stimmel vele. Amikor ideértem, csak akkor tudatosult bennem, hogy Rob tényleg érez valamit ez iránt a lány iránt.

Úgy tűnik nagyon jó barátok vagytok: próbáltál vele beszélni, hogy ne bántsa meg Krist azzal, hogy Michellel flörtöl?
Igen. Mikor Kris és Michelle kimentek egyik nap a konyhába, elkaptam és próbáltam beszélni a fejével. Persze azt mondta, nem tudja, miről beszélek. De a szemei mást mutattak. Talán a megbánást, nem tudom. De úgy tűnik nem nagyon volt rá hatással a beszédem. És akkor is próbálkoztam, mikor hallottam a fenti kiabálásukat. Utána Rob lejött a nappaliba. Minden szót hallottam, és nem tetszett, hogy így beszél a barátjával, vagy szerelmével.

Mi a véleményed Krisről? Mit érzel iránta?
Ő egy csodálatos lány. A tűrőképessége az egekben van, ezeket más már rég nem tolerálta volna. Én a helyében már rég kidobtam volna mindkettőjüket az utcára. (elgondolkodó fej) Ja, nem, mert akkor én is az utcán kötnék ki. Nem érzek iránta semmit, komolyan. Ezt a kérdést már más is feltette, szóval gondolom olyan, mintha szeretném, vagy nem tudom. Valamit rosszul csinálok. (nevet) Ő csak egy lány, aki megérdemli, hogy támogassák. 


Orsi kérdése
Mit hagyott ott illetve adott fel Rob azért hogy itt lehessen Krissel egy hetet?
Áh, semmit, csak egy premiert. (mosolyogva legyint egyet) Mivel ő nem lett volna ott, ezért Bill az egészet eltolta egy héttel. Szóval vasárnap végül is nem New Yorkba megyünk, hanem itt maradunk egy premier erejéig. Nem is tudtam, hogy lehet ilyet csinálni, de Rob bármire képes a barátaiért.


Michelle-hez:
Kitti kérdései
Miért viselkedsz így Kristennel?
(felhúzott szemöldök) Lehet, hogy úgy nézek ki, ahogyan kinézek, és minden pasit megkapok, ami természetes, de ő annyira más. Ha bemennénk egy bárba, valószínűleg rá hajtanának először. Titokzatos, és semmit nem árul el magából. És talán szebb is nálam, bár ebben nem vagyok biztos. És baromira bosszant, hogy nem tudja mennyire szép, azt, hogy bárkit megkaphatna. Gondoltam ideje megtanítani neki valamit.

Féltékeny vagy rá valamiért?
(nevet) Senkire nem vagyok féltékeny. Maximum mások rám. Ha féltékeny lennék, és nem vagyok, akkor a szemére lennék, amit szívesen kikapnék onnan. A hajára, meg az alakjára. És arra, hogy Robert őt választotta.

Élvezed, hogy ennyire bántod Őt?
Mi nem vagyunk olyan rokonok, mint a többiek. Mindig is volt köztünk valami… ami nem túl kellemes. Mindig bántottam és szabotáltam őt. Kiskorunkban sokszor aláztam meg. Azt hiszem ez rám ragadt. Kérdésre a válasz, lehetséges, igen.

a.n. kérdései
Miért utálod Kristent?
Nem utálom, csak nem… kedvelem. Ő az aki utál engem. Na az utálat!

Kris miatt kezdtél ki Robbal?
Félig-meddig. Főleg miatta, de azért magamért is. Rob egy első osztályú pasi. Ha valakit ágyba visz, az a címlapokra kerül. Ki nem vágyik erre?

Miért vetted el Kris ezelőtti pasiját?
Mert én sokkal jobb vagyok. Az első pasija agyát három hónapig húzta. Tulajdonképpen szívességet tettem neki azzal, hogy elvettem előle. Így nem kellett még egyszer összetörnie a szívének.


Jules-hoz:
a.n. kérdései
Miért ilyen a kapcsolatod a lányoddal?
Kristen és én sosem értettük meg egymást igazán. Ő más, mint a többi lány. Nem kellett elmenni vele shoppingolni, nem kellett felvilágosítani a szexről, vagy arról mi ártalmas az emberekre. Hamarabb nőtt fel, mint az gondoltam volna, és kicsúszott a kezemből. Mindenről lemaradtam vele kapcsolatban. Felnőtt, és én csak néztem. Azt hiszem sosem teszi túl magát azon, hogy nem voltam vele.

Kedveled Michellet?
A férjem testvérének lánya, úgyhogy azt hiszem kötelességem kedvelni őt. (mosolyog, közelebb hajol, és suttogva hozzáteszi) Van benne valami furcsa, nem tudok vele sokáig egy légtérben lenni. Kicsit ijesztő a lány, de rokon.

Elfogadnád Robot vejedül?
Nekem a legfontosabb Kristen boldogsága. Ha ő egy bűnözőt választana, aki már öt bankot kirabolt, akkor is elfogadnám. Ha szereti. Lehet, hogy morgolódnék egy keveset, de ő a lányom, és én az anyja vagyok.



Az interjú a hetedik fejezet végéhez képest történt! Tehát még ők maguk sem tudják, hogy mi lesz velük, a történet vége, így én sem árultam el semmit, és megtudhattuk a jelenlegi helyzetet is.
Amelyik kérdést többen tették fel, azt csak egyszer tettem ki, de gondolom mindenki tudja miket kérdezett, így mindenki kapott választ a kérdésére.
Köszönöm, hogy írtatok, nagyon tetszettek a kérdések, jók voltak, és ötletesek. Szerintem ez kivételesen tök jó ötlet volt tőlem. Én is felpörögtem tőle, az agyam totálisan megtelt ezzel a történettel, legszívesebben kivetíteném a gépre a gondolataim, így nem kellene azokat leírni, és megspórolnék tök sok időt. Ha esetleg benne vagytok, majd a történet legvégén is csinálhatok egy interjút, de akkor már vége lenne a történetnek, és azok alapján is lehetne kérdezni.
Még egyszer köszönöm a kérdéseket!

Milli

2011. november 12., szombat

Interjúról és a frissről


Sziasztok!

Most már egészen biztosra tudom, hogy ezen a hétvégén itthon vagyok, ami jó hír, viszont a rossz hír, hogy jövő héten nem leszek itt, úgyhogy két hét szünet várható. Ezért is döntöttem úgy, hogy még kaptok egy napot, hogy feltegyétek a kérdéseket a szereplőkhöz, így majd az is, és a friss is felkerül a holnapi nap folyamán.
Tényleg, nyugodtan kérdezzetek bármit, bárkitől! Gondolom Robhoz van ezer kérdésetek, Kristenről nem is beszélve, és mivel Michelle és Kellan szemszögét nem nagyon ismerjük, és nem is fogjuk, ezért tőlük is lehet kérdezni. Kellan szándékai az egész "iromány" vagy nem is tudom minek nevezzem alatt, a sötétben fog maradni, így tőle is meg lehet tudni, ezt-azt.
Várom a kérdéseiteket, és holnap hozom a frisst!

Puszi: Milli :)

2011. november 6., vasárnap

7.fejezet+Eszembe jutott valami nagy baromság!


Sziasztok!

Először is. Remélem tetszik a fejezet, amit egyébként ez alatt olvashatsz! Köszönöm nektek, hogy ilyen lelkesek vagytok, nagyon jól esett, amit a chatben láttam. Ez tudjátok nagyon inspirál engem, meg akarok felelni az elvárásaitoknak, hogy a fejezet jó legyen, mikor megkapjátok.Gondolom mindenkinek vannak elképzelései, hogyan fog alakulni Kristen és Rob története, mi lesz a barátságukkal, vagy szerelmükkel, stb. Ezért eszembe jutott valami... nagy baromság! :)

Nem tudom mennyi ideig leszek távol, de addig, is, hogy ne unatkozzatok... Mit szólnátok, ha beszélgethetnétek a szereplőkkel. Bármilyen kérdést feltehettek nekik, válaszolni fognak. Őszinték lesznek, olyanokat is válaszolhatnak, ami a fejezetekből nem derül ki őszintén. Pl.: Miért tetted ezt és ezt???
Szerintem ez baromi jó lehet azoknak, akik már tűkön ülnek az izgalomtól. Én szívesen kérdeznék tőlük, de ezt... azt hiszem nem tehetném. Bár néha engem is meglep, hogy mik jutnak eszembe, és nagyon élvezetes figyelni mi alakul ki közöttük. Néha fenézek, és "wow... ez most tényleg megtette Rob?" meg ilyenek. Szóval kérdezzetek bátran e-mailben, vagy kommenben. Ha chatben kérdeztek, azt nem biztos, hogy látni fogom. Remélem tetszik nektek!

Kellemes hetet! Nekem sajna nem lesz az, de remélem nektek igen.
Milli :)

7.fejezet



7.fejezet – mikor már semmi nem lehet rosszabb

/ csütörtök este/

-          Rob –

Mindhárman döbbenten meredtünk az ajtóra, ami az előbb olyan hangosan csapódott be. Még a fülemben hallottam a csattanást, lassan halt el az utolsó hang is. De továbbra sem tértem egészen magamhoz. Csak fél füllel hallottam, hogy Michelle valamiről beszélni kezd, és Kellan morgó hangját, én továbbra is az ajtót bámultam.
Nem tudom mi ütött belém. Próbáltam ésszerű magyarázatot találni arra, miért viselkedtem az előbb így, de nem tudtam semmit sem felhozni. Tudtam, hogy amint Kris kilépett azon az ajtón, elsírta magát. Tudtam, éreztem. Egy vadbaromnak éreztem magam, az érzés, hogy Kristen miattam sír, pocsék volt. Nem is tudtam volna szavakban leírni.
- Haver! – Kellan keze térített magamhoz, ami erősen fúródott a kezembe. Összerezzentem az érintésre, kótyagosan néztem fel rá. – Már vagy tíz perce állsz így. Kris elment.
- Tudom. – mondtam halkan. Nem akartam tudomást venni Kellan bosszús arcáról, így megfordultam és felmentem a szobámba. Vagyis Kris szobájába.
Amint beléptem az illata megcsapott, az orromba hatolt, szándékosan bosszantva engem. A napi idegszintem, ami ma már elérte a tetejét, most megint feljebb lépett. Becsaptam magam mögött az ajtót és végigdőltem az ágyon, kezeimet a fejem alá csaptam.
Lepörgettem az egész napi eseményeket a fejemben, onnantól kezdve, hogy reggel felébredtem, mellettem Krissel, majd a törölközős Krist, végül a szóváltásunkat. Bármennyire is elkezdett pumpálni a szívem, és bármennyire és éreztem meg a kép hatását, újból éreztem a mérget a számban. Nem tudtam elhinni, hogy mi veszekedtünk Krissel. Még soha nem veszekedtünk ennyire durván, és tudtam, hogy meglesznek a következményei. Pont, ahogyan ő mondta. De muszáj volt kilépnem az ajtón, ott kellett hagynom. Dühített, hogy ez a helyzet miatta van. Mert nem képes beismerni az érzéseit.
Kisördök énem persze azonnal visszaszólt a fejemben. Mi van ha nincsenek is semmilyen érzések, és csak magamat csapom be? Ha Kris tényleg nem érez irántam semmit, és tényleg nem akar tőlem semmit? Akkor feleslegesen akarom féltékennyé tenni, és feleslegesen vesztettem őt el. Mert tisztában voltam azzal, hogy elveszettem. Ő már nem az a Kris volt, akivel kiskorában meg tudtam etetni egy gilisztát. Már más volt.
És az érzés, amit erre a gondolatra éreztem rosszabb volt bárminél. Még az orromba hatoló illatánál is. A szívem tiltakozott a gondolataim ellen, de kénytelen voltam így tenni. Ki kellett őt zárnom a fejemből. Ő már más volt. Már nem volt Rob és Kris. És ez a gondolat pont olyan rémisztő volt, mint amennyire fájó. Akartam őt látni, érezni bőre puhaságát, de tudtam, hogy ezt már soha nem érezhetem. Ő maga mondta, hogy nem akar velem lenni.
Összeszorítottam a számat, nehogy felkiáltsak dühömben.
Odakint már besötétedett, a szoba némaságba és sötétségbe burkolózott. Nem vettem a fáradtságot arra, hogy levetkőzzek, vagy lefürödjek, továbbra is, mint egy szobor feküdtem az ágyban. Néztem a plafont, amit már körülbelül fél órája nem láthattam tisztán. Éreztem magam körül Kris puha párnáit és takaróját, fejemből kizártam az illatát. Csak így tudtam gondolatmenetesen feküdni az ágyában. Kris illata nélkül.
Hallottam, hogy nyílik az ajtó, magamban fohászkodtam, hogy ne Michelle legyen.
- Itt vagy, Rob? – hallottam Kellan mély hangját. A csukódó ajtóból tudtam, hogy belépett a szobába.
- Igen. – nem akartam most senkivel sem beszélni, de ő volt jelenleg az egyetlen barátom. – Baj van?
- Kris még mindig nem ért haza, és már lassan tíz óra. Aggódom. – éreztem, hogy az besüpped, de én nem mozdultam.
Vettem egy mély levegőt, a szemem behunytam, de pont ugyan annyira volt sötét, mint a szobában. Nem akartam tudomást venni arról a tényről, hogy titkon én is aggódom. Lehet, hogy történt vele valami, és akkor az az én hibám lenne. Hiszen Kristen miattam menekült el ebből a házból. Én okoztam neki a bajt a házban, az egyetlen helyen ahol biztonságban lehetett.
- Már nagylány, tud magára vigyázni. – sóhajtottam.
- Ezzel tisztában vagyok. Ő az egyik legerősebb nő, akivel valaha találkoztam, nem erről van szó. – tévednék, vagy a hangjában tényleg neheztelést hallottam ki? Érdeklődve fordultam Kellan felé, de ő ezt nem láthatta.
- Akkor miről, Kellan? – kérdeztem lassan. Utáltam, mikor ennyire titokzatosan beszélt, ezzel mindig ki tudott vinni a világból. És most pont nem voltam abban a helyzetben, hogy tűrni tudjak.
- Nem azért aggódom, mert nem ért haza, hanem mert mostanában, mintha nem önmaga lenne.
- Sokkal jobban ismerem nálad, Kellan. Hidd el semmi baja nincsen. – bosszantott, hogy még ő is észrevette.
- Mondtál neki valamit igaz?
Tényleg küzdöttem növekvő dühöm ellen, de képtelen voltam tovább bent tartani. Mérgesen fújtam ki a levegőt, és felültem. Éreztem Kellan jelenlétét, tudtam, hogy valahol ő is itt ül. Nem akartam vele összeveszni, még a Krissel való vitát sem tudtam rendesen feldolgozni, vagy megbirkózni vele, még egy barátot pedig nem akartam elveszteni.
- Én semmit sem mondtam! – leszámítva azt, hogy azzal támadtam rá, amivel a világon a legjobban megbánthattam.
- Igazad van, nem mondtál, csak tettél. – dühösen csattant a hangja. – Direkt bosszantod Michellel, igaz? Féltékennyé akarod tenni?
- Neked ehhez semmi közöd. Ez Kristen és az én dolgom. Ne avatkozz bele olyan dologba, amihez nem értesz.
Éreztem, hogy felemelkedik az ágyról. Léptei felverték a szoba némaságát. Elképzeltem Kellan dühös arcát, ahogyan engem néz. Nem értettem miért van ennyire kiborulva Kristen miatt. Ennyire jól összebarátkoztak volna?
Nem akartam tudomást venni a furcsa érzésről a mellkasom körül. Még soha nem éreztem ehhez hasonlót, de ahogyan Kellan beszélt Kristenről, az dühített. A féltékenység lassan mardosta a végtagjaimat.
- El kell döntened, hogy mi a fontosabb neked. Már csak három napig vagyunk itt, és ha elcseszed, elveszted őt örökre. Lehet, hogy nem az én dolgom, de látom mennyire fontosak vagytok egymásnak. Ne felejtsd el mi miatt vagy itt, és mit hagytál fel miatta. – a szent beszédek sosem volta rám hatással, de Kellan szavai lassan megbénítottak. – Mi a fontosabb, Rob?
Szólásra nyitottam a szám, de mielőtt bármit is mondhattam volna, Kellan mögött csattant az ajtó, és újra egyedül maradtam. Bármennyire is küzdöttem a szavak súlya miatt, a vállam megrogytak. Úgy éreztem tíz kilóval lettem nehezebb Kellan miatt. Ő csak egy kívülálló volt, ezzel tisztában voltam. És talán pont ezért bénított meg ennyire. Hogy lehet, hogy még ő is tisztábban látja a dolgokat, mint én?
Az agyamban mintha egy kapcsoló a helyére került volna. Tudtam mit kell tennem. Felpattantam az ágyról és az ajtóhoz léptem. A kilincsért nyúltam, de az még idő előtt lenyomódott és az ajtó kinyílt. A folyosóról beszűrődő fény egy pillanatra megvakított, hátratántorodtam, a szoba belseje felé. Hallottam, hogy csukódik az ajtó, majd a kulcs forgását.
- Kristen? – kérdeztem, a sötétség újra körbeölelt. A hold nem volt elég magasan, hogy láthassam ki jött be.
- Nem, annál sokkal jobb. – a nyávogó hang a fülembe siklott, kiszakítva a dobhártyám.
- Mit keresel itt? – kérdeztem, a kelleténél talán idegesebben.
- Nem tudtam aludni, és gondoltam talán elaltatsz. – éreztem a jelenlétét, hogy felém közeledik. Egy belső érzés volt, ami a falhoz szorított. Nem tetszett a helyzet, hogy vele vagyok egy szobában, miközben az ajtó zárva van. Csapdában éreztem magam.
- Menj vissza a szobádba, Michelle! – a hangom parancsoló volt, ugyanakkor gyenge.
A következő pillanatban kezei körém fonódtak. Automatikusan tántorodtam hátra. Nekiütköztem a komódnak, leverve róla pár képet. Hallottam az üveg törését a padlón. Michelle ujjai a mellkasomat simogatták, miközben egyre szorosabban préselődött hozzám. Elkaptam a csuklóját, megszorítottam azokat, és ellöktem magamtól. Nem voltam hajlandó engedni neki. Hibáztam ugyan az elmúlt napokban, de a tervem, miszerint megkeresem Krist és beszélek vele, nem voltam hajlandó feladni.
- Jaj, ne csináld már, Robby! – nyavalyogta egészen közel a fülemhez. Nyelvével megnyalta a fülcimpámat, mire összerezzentem, de ő egészen máshogy fogta fel. – Tudom, hogy te is akarod.
- Nézd, én most csak azt akarom, hogy menj el. – küzdöttem akaratos kezei ellen. – Nagyon jól éreztem magam veled az elmúlt két napban, de ennyi, vége.
- Olyat adhatok neked, amit Ő nem.
Lökést éreztem a testemen, egy rántást. Nem értettem, hogy lehet ennyire erős, de betudtam az akaratának. A hátammal az ágynak csapódtam, a puha matrac körbeölelte a testem. Ahogyan valami más is. Michelle teste rám tekeredett, lábai a derekam két oldalán, egész testsúlyával rám nehezedett. Kezeimet a fejem két oldalára szorította. Esélyem sem lett volna szabadulni, bántani meg nem akartam. Ha csak egy kicsit is erősen lököm meg, beveri a fejét, és nyakamon egy per.
- Azt ne mondd, hogy nem akarod, Robby? – a hangja ismét a fülem mellől szólt, suttogás volt. Csípőjét az ágyékomnak dörgölte. – Nem veszed észre, hogy nem akar téged? Csak játszott veled, de én… Én kielégíthetem minden vágyad.
- Michelle… - eltoltam a kezeit, de úgy látszik hiba volt. Kigombolta az ingem, majd csókolgatni kezdett.
Behunytam a szemem, a gondolataimat kizártam a fejemből. Kristenre gondoltam, hátba jobb lesz, de Michelle undorítóan erős simításai kizártak minden Kristennel kapcsolatos gondolatot a fejemből. Megpróbáltam arra gondolni, hogyan dobhatnám le magamról.
- Látod, mondtam, hogy élvezni fogod. – a nyakamba csókolt, egy pillanatra nem értettem miről beszél, majd leesett.
Bármennyire is irtóztam ettől a nőtől, odalent férfi voltam.
- Nem foglalkozik veled, eldob téged, még csak nem is akar veled lefeküdni. Meddig várnál rá, Rob? – a szavai egészen a szívemig hatoltak.
Ledöbbentem mennyire igazak a szavai.
És akkor döntöttem. Nem várhattam egész életemben rá. Tovább kell lépnem. Hatalmasat nyeltem, a szívem tiltakozott, de az agyam győzött. Minden érzelmet kizártam Kristen iránt. A kezeim életre keltek, és végigsimítottam Michelle hátán.

-          Kris –

Levettem a sapkát a fejemről, amint beléptem a házban. A nappaliban sötét volt, Kellan már biztosan aludt. Fáradt voltam, a lábaim elgyengültek a sok sétálásban. Semmi másra nem vágytam, csak egy forró zuhanyra. Elindultam felfelé, úgy emlékeztem a törölközőt a szobámban hagytam.
Valami megmozdult, éreztem. Egy lélegzetet hallottam magam mögött, és szinte azonnal ledermedtem. Átfuttattam a fejemben az emléket, hogy mit tanított nekem apa a betörők ellen, de az agyam néma volt. Csak erős szívverésem éreztem.
- Ki van ott? – elindultam a villanykapcsoló felé, lassan, bizonytalan léptekkel.
- Csak én, Kris. – Kellan hangja felolvasztott, megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt.
- A frászt hoztad rám, ezt ne csináld többet! – felkapcsoltam a villanyt és rámosolyogtam Kellanra. Az arca gondterheltnek tűnt, szemei körül lila karikák voltak. Biztosan felébresztettem, hiszen már elmúlt éjfél is. Barátságosan rámosolyogtam. – Felébresztettelek?
- Azt akartam kérdezni, ma itt aludnál e velem lent? – kérdezte hirtelen, nem válaszolva a kérdésemre. Meglepett a kérdése, egy pillanatra elgondolkodtam. Végignéztem rajta újból. Elég szarul festett, a vállai megrogyva, mintha történt volna valami.
- Baj van? – közelebb léptem hozzá, de nem válaszolt egyből.
- Mondhatjuk így is.
Amekkora mackó volt, annyira ember is. Ahogyan állt a nappali ajtajában, fehér arccal, elkeseredve, megsajnáltam. Bólintottam, mire valamennyire felderült az arca. Eszembe jutott ugyan Rob, hogy mit fog szólni reggel ha meglát minket együtt, de nem nagyon tudott érdekelni. Amúgy is beszélni akartam vele holnap. Tudtam, hogy bocsánatot kell kérnem tőle.
Megfordultam, és elindultam a lépcső felé. Kellan hangja megállított.
- Ne menj, nem kell pizsama. Így is aludhatsz, csak ne menj fel! – a hangja szinte esdeklő volt. Kezei az enyém köré fonódtak, már-már erősen szorított.
- Azért mert… ? – nem értettem miért ne mehetnék fel, ez dühített.
- Csak ne. – gyengéden húztam ki a kezem az övéből, nem akartam durva lenni, de ezek a szavak idegesítettek. Újra elindultam a lépcső felé, de újból megállított.
- Kristen ne menj fel! – Kellan elkapta a kezem, és maga felé rántott. Nem kellett sok, hogy ne zúgjak le a lépcsőről.
Mérgesen meredtem a kék szempárba. Kitéptem a kezem az övéből.
- Miért ne mehetnék? Az az én szobám, és ki kell hoznom valamit. – úgy néztem rá, mint egy idiótára. Felsiettem a lépcsőn, magam mögött hagyva Kellan tiltakozását.
A szobám ajtaja előtt megtorpantam, a lábaim a földbe gyökereztek. Amit hallottam és akkor éreztem semmihez nem volt fogható. Először nem értettem, a hangok nem jutottak el tisztán a fülembe, majd szépen lassan felfogtam. Önkéntelenül hátráltam el az ajtó elől. A nyögések odabent hangosodtak, mintha szándékos lett volna. Levegőért kaptam, és nekiütköztem a falnak. Bámultam az ajtóra, ami mögül félreértetetlen hangok szűrődtek ki. Leroskadtam a földre, a mellkasom fel-le ugrált. És belül teljesen összetörtem.
A könnyeim kizúdultak a szememből, elárasztva az arcom. Bármennyire is próbáltam levegőhöz jutni, csak sípolva jutott el a tüdőmbe. Úgy éreztem a szívem darabjaira hullott, a fájdalom hihetetlen erős volt.
Kellan jelent meg előttem, kezei gyengéden húztak fel. Azonnal érte kaptam, mentőövként kulcsoltam át a derekát és bújtam a mellkasához. Kellett valami, kellett egy támasz. A következő amit éreztem, hogy felemel, a lábaim eltűntek a földről.
Darabjaira hullottam hatalmas kezeiben, minden egyes lélegzet, másodperc ebben az életben fájt. Küzdöttem, hogy ébren maradjak, de a fájdalom maga alá söpört. Semmit nem éreztem onnantól kezdve, hogy kitöröltem a fejemből Robert, vagy az unokatestvérem gondolatát.

Felmerült a kérdés, hogy megírom e a történetet Rob szemszögéből is. Nos én úgy terveztem, hogy még két fejezet vagy három lesz az övéből, nekem nem volt tervben, hogy az egészet megcsináljam úgy. De ha szeretnétek, akkor szívesen írom meg, hogy Rob hogyan élte meg ezt az egy hetet. Persze csak az után, hogy az egész készen van. Úgyhogy rátok bízom, hogyan legyen. Fent, a fejezet felett találtok egy szavazást, kérlek titeket szavazzatok. Köszönöm! Remélem tetszett a fejezet! Friss még nem tudom mikor!
Milli:)