Köszönöm szépen mindenkinek, aki támogatott a Forgotten Memories oldalán, hogy létrejöjjön a blog. Így csak titeket illet a köszönet, csak miattatok jöhetett létre a blog! Köszönöm!

Friss időpontja: ...

2012. szeptember 23., vasárnap

Életjel

Sziasztok!

Kérlek, ne haragudjatok rám. Ez az év nem egészen úgy indult, ahogyan terveztem. A vártnál sokkal nehezebb, és a szabadidőm sem olyan szellős, mint vártam. Persze ha van egy kis időm, akkor írok, és tényleg már egész jól állok a fejezetekkel.

Jelenleg a Szerelem és más drogok és A túsz-on dolgozom, a másik kettővel nemigen tudok haladni. Az ok egyszerű. Az Egy hét L.A.-ben számomra már egy befejezett történet, a másik szemszögből való írás, pedig elég döcögősen megy. Persze befejezem majd, de nem hiszem, hogy olyan gyakran tudok majd frisst hozni. És úgy vettem észre, hogy azon az 1-2 emberen kívül mást már nem is érdekel. Tisztelet a kivételnek! Így elég nehéz rávennem magam, hogy üljek le a gép elé, és mélyüljek bele jobban. De megteszem, mert nem fogom nyitva hagyni ezt a történetet, bár már egyszer vége lett.
A negyedik történet, a Vérvörös alkony-al meg szinte alig alig haladok. Persze ötletem rengeteg van, csak olyan bonyolult, nehéz felépítésű, hogy ahhoz aztán tényleg idő kell.

Szóval. Ha lesz is friss, akkor az első mindenképpen a Szerelem és más drogok lesz, aztán A túsz, és utána meg... passz. Remélem ezzel senkit nem haragítok annyira magamra. Igyekezni fogok, és ha időm engedi, írni is fogok. De most nem az írás az elsődleges, sajnálom.
Időpontot meg nem akarok mondani, mert már épp elegen írtak nekem e-mailt, hogy miért nem írok már időben. Most is feldobhatnék ide valamit, lesz ami lesz alapon, de szart (már bocsánat) nem adok ki a kezeim közül.

Köszönöm!

Milli

2012. augusztus 26., vasárnap

1. fejezet


1.fejezet – Csak egy csók

/vasárnap/


Mélyeket lélegezetem, próbálva nem összenyomni szegényt. Mégis, magamhoz öleltem, éreztem, hogy a testünk minden ponton összeér, összefonódik. Nem tudom melyikünk légzése volt egyeletlenebb. Én mindenesetre kapkodtam a levegőt, érezni akartam csodálatos illatát, de így képtelen voltam rá. Próbáltam lenyugtatni dübörgő szívem, sikertelenül. A karjai egyre erősebben szorítottak, mire elmosolyodtam. Ez annyira jellemző rá.
- Most már be kéne mennünk, nem gondolod? - kedvem lett volna felnevetni. A lelkemről egy kiló súly szakadt le egyetlen egy másodperc alatt. Az elmúlt egy év gondjai apránként, de leomlottak kővé dermedt lelkemről.
Kris elhúzódott tőlem, de karjait nem vette le a nyakamról. Arcunk vészesen közel volt a másikéhoz, de szemmel láthatóan ő ebből semmit nem vett észre. Csúnyán nézett rám, durcás arca még szélesebb mosolyra késztetett. Nem változott semmit, könyveltem el magamban, már még nem nézhettem meg úgy igazán. Az arca a szokásos durci képet vette fel, bár láttam, hogy alig bírja elrejteni vigyorát. Ajkát lebiggyesztette, így képtelen voltam őt komolyan venni.
Behúzott a házba, és mielőtt bármit tehettem volna, kikapta kezemből a bőröndjeim és felrohant az emeletre. Körbenéztem, és eszembe jutott, mikor együtt dolgoztunk a házon. Egy levakarhatatlan mosoly ült ki arcomra, miközben töltöttem magamnak valami ihatót. Úgy látszik csak egy személy tehet engem igazán boldoggá egy pillanat alatt, és az Ő volt.
Visszasétáltam a nappaliba, de mielőtt beérhettem volna apró teste nekem csapódott. A pohár tartalma meglöttyent, de nem ömlött rá. Egy pillanatra eltűnődtem, hogy bocsánatot kérjek e, vagy röhögjek, végül az utóbbi mellett döntöttem. Velem nevetett miközben leültünk a kanapéra. Magam elé tettem a poharat és szembefordultam vele.
Egyszerre némult el a nevetésünk, és pillantottunk fel a másikra. Kristen arca és szemei még gyönyörűbbek voltak, mint ahogyan a képzeletemben emlékeztem rá. Zöld szemei hihetetlen szépséggel csillantak meg, ajka rózsaszínje kívánatosabb volt, mint eddig valaha. Lejjebb siklott a szemem, és magamban elmosolyodtam, mikor megláttam rajta az én egyik kopott ingem összecsavarva a hasán, és a kis sortot, amit úgy szerettem. Lábai most hihetetlen hosszúnak tűntek, ahogyan kikandikált az apró nadrág alól. Szemeim újra az arcára siklottak, és nem tudtam betelni a látvánnyal.
Láttam, hogy engem is végignéz, és ez valahol nagyon is tetszett. Mindent megadtam volna, hogy megtudjam mit is gondol most rólam. A hajára pillantottam, ami mindig olyan kuszán állt, ha velem volt. Elmosolyodtam, szélesen, ahogyan úgy szoktam, ha vele vagyok. Talán csak képzeltem, hogy levegőért kap, mindenesetre felé nyúltam. Óvatosan csippentettem össze egy nagyobb koszdarabot, és ejtettem le magam mellé.
Értetlenül nézett rám, ami most annyira édes és aranyos volt, hogy ha lehet, még jobb kedvem lett.
- Mondd csak, te koszban hemperegtél? - felnevettem, olyan boldogan, olyan szabadon, mint eddig még soha. Képtelen voltam felfogni, hogy komolyan így fel tudott szabadítani ez az angyal, alig húsz perc alatt.
- Te beszélsz? Átszaladt rajtad egy fűnyíró? - abbahagytam a nevetést, és a zöld szempárba néztem. Angyalian mosolygott, bár tudtam, csak visszatartja kitörni készülő nevetését. Mérgesen sóhajtottam fel. Mintha csak megérezte volna, hogy jobb témát váltani, újra megszólalt. - És mennyi ideig maradsz? Egy ebédet azért beiktathatsz az idődbe, nem?
Kissé szomorúan dőlt hátra a kanapén, kezeit ölébe vonta, és összefonta azokat. Úgy nézett rám, mintha bármelyik pillanatban elrohanhattam volna. És az önutálatom, ami az évek során kialakult bennem, újra felszínre tört. Sokszor léptem már le, ha vele voltam, és tudtam, erre érti. Nem bízott annyira az életemben, hogy biztosra menjen. Meg akartam nyugtatni, azt akartam, hogy újra mosolyogjon.
- Nem olvastad az üzenetem? – kérdeztem vissza. Rá kacsintottam, és boldogan rámosolyogtam.
Mintha csak fejbe vágták volna, a felismerés átsuhant az arcán, szemei ragyogóan felcsillantak. Vártam, hogy végleg leessen neki, de amikor megtörtént nem úgy reagált, ahogyan gondoltam. Mielőtt feleszmélhettem volna, a nyakamba ugrott. Egy hosszú pillanatig döbbenten meredtem a hajzuhatagra, majd belemosolyogtam édes hajába, és karjaimat köré fontam. De nem élvezhettem sokáig, mert elhúzódott tőlem és izgatottan ugrálni kezdett egyhelyben.
Ha lehet még nagyobbat dobbant a szívem erre a látványra. Soha embert nem szerettem ennyire, és nem is hittem, hogy valaki képes lehet erre. Mégis elrabolta a szívem, örökre, és visszavonhatatlanul.
- Oké, akkor mit csináljunk? El akarsz menni valahova, vagy esetleg sétáljunk, vagy rendeljünk kínait, esetleg…? - a szavak özönvízként dőltek a szájából.
Újból vigyorogtam, és a plafonra emeltem a tekintetem. Lehet egy ember ennyire boldog és gondtalan?
- Mi lenne, ha először is körbevezetnél, és beszélgetnénk? - kérdeztem. Abbahagyta a pattogást és rám nézett. Mintha csalódott lett volna. Megvonta a vállát és elkapta az egyik kezem. Éreztem a szikrát, ami kipattant a bőrömből, de nem voltam benne biztos, hogy ő is érzi.
A ház kicsi volt, de otthonos. Minden olyan Kristenes volt. A vendégszoba, bármennyire is volt üres, mégis ott volt az illata. Ahogyan az összes szobában. Megmutatta az összes szobát, bár nem volt sok, mégis volt egy kondigépe a dolgozószobában. Átfutott az agyamon, hogy az egyik testvéréé lehet, de nem tulajdonítottam neki nagy figyelmet. A szobáját hagyta utoljára. Láttam rajta, hogy idegesen álldogál egyik lábáról a másikra, mikor maga elé engedett.
Emlékek csaptak meg, mikor együtt festettük ki ezt a szobát, és most, hogy láttam, rá kellett jönnöm, ez tökéletesen az ő világa. Körbenéztem, minden egyes apró tárgyra kíváncsi voltam. Kíváncsi voltam mihez nyúl hozzá nap, mint nap, miket használ. Valamiért vonzott minden, ami az övé volt. Szemeim az ágyra siklottak, és bármennyire nem akartam, az agyam életre kelt. Egyedül, ebben a hatalmas ágyban, töprengtem magamban. Vajon megosztotta ezt már mással is? Mielőtt ideges lettem volna, megfordultam és a falra néztem. Mi voltunk rajta, egy hatalmas képkeretben. Egymást öleltük és a kamerába vigyorogtunk, mint két barát.
Éreztem, hogy mellém lép, a jelenléte megcsapott.
- Megőrizted a képet. - jelentettem ki, és a szemébe néztem.
- Mindent megőriztem, ami a barátságunkra emlékeztetett engem. - rám mosolygott, de mintha zavarban lett volna. Egy pillanatra lesütötte a szemét, de aztán újra az enyémbe emelte őket. Visszafordultam a képhez, de éppen csak annyira, hogy egy újabb emlék jusson eszembe.
- Még a kis tincset is, amit levágtunk a hajunkból? - újból felé fordultam, és felnevettem a gyerekességünkön.
- Igen. – nevetett fel velem együtt.
- A barátság szimbóluma. – mondtuk egyszerre.
Visszafordultunk a képhez, és mindketten felnéztünk rá. Már akkor gyönyörű volt, akkor sugárzott belőle az a hatalmas erő, amivel magához láncolt. hagytam, hogy a belső kis démonom átvegye felettem az irányítást. Mögé léptem és karjaimat a derekára fontam. Hagytam, hogy megremegjek belül, majd fejem a vállára hajtottam.
Éreztem, hogy megfeszül a karjaimban. Talán hibát követtem el, futott át az agyamon. De tudtam, hogy nincs így. Hiszen annyira közel olt hozzám, annyira kínzott minden egyes pillantása és lélegzetvétele. Érezni akartam őt, nem úgy, mint eddig. Azt akartam, hogy az enyém legyen, hogy csak én birtokoljam pici testét. Megmozdítottam a fejem, hogy beleszippantsak bőrébe. Újból megremegett, de most egészen máshogyan. Elmosolyodtam magam, mikor bőre egy fokkal melegebb lett.
Magam felé fordítottam, de ahelyett, hogy felnézett volna rám, átölelte a derekam és szorosan hozzám bújt. A szívem odabent még gyorsabban kezdett el verni, ahogyan engem ölelt. Hihetetlen volt érezni meleg testét, ahogyan hozzám préselődik. Minden értelmes gondolatom kint hagytam az ajtón, már nem érdekelt semmi sem. Főleg nem a következmények.
- Úgy hiányoztál! – suttogta mellkasomba, de így is hallottam, hogy hangja megremeg.
És végre, mikor már azt hittem ennél semmi sem lehet tökéletesebb, felpillantott. A szemeink egybeolvadtak, azok a zöld szemek teljesen maga alá terítettek. Eddig is háborgó lelkem most még nagyobb örvényként kavargott bennem. Felpillantott ajkaimra, mire mosoly jelent meg arcomon. A szemeiben zavartságot láttam, arcán megjelent a két kis rózsa, amit úgy szerettem.
- Te is nekem, Stew! - egyik ujjammal álla alá nyúltam, és felemeltem azt.
Magamat nyugtatva hajoltam hozzá közelebb. Csókoltam meg már nőt, de ő más volt. Nem akartam elsietni, nem akartam elrontani. Mindent tökéletesen szerettem volna csinálni, úgy, hogy mindketten emlékezzünk rá. De persze nincs olyan, hogy tökéletes.
Elfordította fejét, már amennyire ez lehetséges volt. Még nagyobb zavarban sütötte le szemeit, miközben én egyik kezem lecsúsztattam derekára. Magamban ujjongtam, mikor összerezzent az érintésre.
- Rob, ne… - halkan, nagyon halkan hagyták el a szavak a száját. Tudtam, hogy elgyengült.
- Csak egyetlen egy csók. – magam sem tudom mit is mondtam pontosan, az agyamra vastag köd ereszkedett.
Még közelebb húztam magamhoz, szíve már így is erősen vert mellkasában, és ezt pontosan érzékeltem. Nagyot nyeltem, a szám kiszáradt, és belül, legbelül a lelkem idegesen és görcsösen összeszorult. Lehunyta szemeit, elzárva előlem azokat a gyönyörű szemeket. Levegőt sem mertem venni, mikor még közelebb hajoltam hozzá. Nem voltam biztos magamban, nem akartam semmit sem elrontani, így óvatosan, nagyon óvatosan ráhajoltam ajkaira, de éppen csak annyira, hogy azokat megérintsem. Éreztem, hogy levegőért kap karjaim között.
És aztán megcsókoltam. Kristen egy pillanat alatt olvadt el karjaimban, erősen szorítottam derekát, mikor megéreztem teste remegését. Karjait lassan csúsztatta fel mellkasomon. Minden egyes érintésére reagált a testem, megremegtem, ami nem volt jellemző rám. Nyakam köré fonta karjait, magához vonva, szabad utat engedve nekem. És mikor már azt hittem semmi sem lehet jobb, ajkai elnyíltak. Nem tétlenkedtem, betörtem ajkaiba, elkapva nyelvét, hogy táncba hívjam azt.
Nem ismeretem magamra. Nem volt normális, hogy érintéseire így reagáltam. Hihetetlen, mennyei érzés volt, minden apró suhintás, amit ujjai okoztak. Már abban a pillanatban tudtam, hogy kell nekem, mint élőlénynek a levegő. Szükségem volt erre a csókra, fuldoklóként csókoltam életem szerelmét. Mégis ő vont magához közelebb. Apró testét hozzám préselte, ujjaival a hajamba túrt, így már az is bizsergett érintésétől. De ez sem volt elég.
Még, még… Ezt az egy hangot hallottam a fejemben, minden halkabb gondolat eltörpült e mellett az egy üvöltés mellett. Magamhoz vontam, vagy rántottam, így már egy papírlap sem férhetett volna el testünk között. Érezni akartam minden porcikáját, így ujjaimmal lesiklottam a gerince mentén, majd mielőtt meggondolhattam volna, összezártam feneke körül azokat. Ha nem figyeltem volna eléggé, akkor is meghallottam volna Kris nyögését. Szemérmetlenül nyögött bele így is felhevült csókunkba, és nekem akaratlanul, de mosoly kúszott az arcomra.
Elszakadtam ajkaitól, és egyből a nyakát vettem célba. Számomra fenséges illata volt bőrének. Kris teste remegett a karjaimban, és halk nyögéseket hallatott, ezzel felbuzdítva engem. Énemnek az a része, amit eddig nem ismertem, életre kelt. Mintha nem is én irányítottam volna a mozdulataimat, úgy cselekedtem. Egy lépést hátratántorodtam, de nem vettem le róla kezeim. A fotelba dőltem, magammal rántva álmaim nőjét. Visszatértem csodás ajkaihoz. Egyszerűen szükségem volt a csókjára, képtelen lettem volna e nélkül élni, legalábbis ebben a pillanatban ezt éreztem.
Abban a pillanatban vesztettem el az eszem, hogy Kris mocorogni kezdett az ölemben. Felmorogtam, és egyből ingéhez kaptam, ami hirtelen nagyon zavarni kezdett. Egy határozott mozdulattal bújtattam ki belőle, és vágtam a lehető legmesszebb. Mielőtt azonban végignézhettem volna rajta, eltakarta előlem a látványt, és a nyakamat vette célba. Pici, ugyanakkor végtelenül érzéki ajkai végigcsókolták a nyakam, majd olyat tett, amire nem számítottam. Kris lekapta rólam a felsőm és az is a földön landolt. Elmosolyodtam magam, mikor Kris eddig is kipirult arca még vörösebb lett. Valósággal felfalt azokkal a gyönyörű szemeivel, mikor végignézett rajtam, de időm sem volt felfogni, már a felsőtestem csókolta.
Soha ehhez foghatót nem éreztem, mint akkor. Egy részem úgy gondolta, ennél jobb már nem lehet, hogy ez a mennyek kapuja. Kezeimet összezártam dereka körül, és az ölembe kaptam. Gyorsan álltam fel, de egy pillanattal később, az ágyba döntöttem. Fölé gördültem, és a szemeibe pillantottam.
Kristen vágyakozva, ugyanakkor félszegen nézett rám. Annyira édes volt, annyira ő volt, hogy nem tudtam megállni mosoly nélkül. Életem szerelme, álmaim nője, akiről gondolatok ezrei fordultak meg fejemben, most itt volt, és egymást öleltük. Végtelen szerelmet éreztem, olyat, amilyet ember nem érezhetett. Végre végignézhettem karcsú testén. Kris gyönyörű volt, egy igazi nő. Felnőtt, és én csak most vettem észre. Végigsimítottam hasán, gyengéd akartam lenni, nem akartam semmit sem elsietni, vagy elrontani. Megremegett ujjaim alatt, testén apró remegések futottak végig. Elkaptam szemem az övéből, és az ujjaimat figyeltem. Hihetetlennek tartottam, hogy őt simítom végig. Ujjaim felkúsztak a hasán, majd el a mellei között, bármennyire is akartam azokat megérinteni, és megállapodott a nyakán. Óvatosan hajoltam hozzá közelebb, és csókoltam meg újból.
Nem kapott ajkaim után, gyengéden és édesen csókolt vissza. Nem tudom meddig feküdtünk így, csókolózva, egymást becézgetve, mikor ujjai végigsimítottak felsőtestemen. Megremegtem, ezzel egy időben ajkainkba nyögtem.
Magamhoz vontam és megszorítottam. Egy utolsó csókot leheltem ajkaira, majd eltávolodtam tőle, mielőtt újra bűnbe eshettem volna.
Ezzel az agyam valamennyire kitisztult, és új, egészen más gondolatok kúsztak a fejembe. Haragudtam magamra, hogy képes voltam bűnbe esni, haragudtam, mert kitettem ennek Kristent. Ő nem ilyen embert érdemel mint én. Valószínűleg megbánta, és ezzel végleg vége a barátságunknak.
- Én… sajnálom. - hangja mintha csak rebbenés lett volna, de annál nagyobb erővel vágott kupán.
- Ne sajnáld, nincs mit. - morogtam, miközben szemei felpattantak, és az enyémekbe fúrta. Legördültem róla, és mellé feküdtem, szemeimet a plafonra szegeztem. Hogy lehettem ekkora idióta? Hogy tehettem ezt vele? Undorító vagyok, egy gaz, és undorító csábító. Dühösen sóhajtottam fel, miközben kezeimet az arcom elé emeltem. - Én akartam, én vonszoltalak bele.
- Ehhez két ember kell, Rob. Én is belementem. - ha akarta, ha nem, kihallottam hangjából a dühöt. Rám volt dühös, ez egyértelmű.
Felültem, de kezeimet még mindig arcomba temettem. Egyetlen egy feltétellel jöttem el ide, hogy nem csinálok hülyeséget. Erre tessék, már az első két órában bajt csinálok. Valószínűleg Kris nem is akarta, én vonszoltam bele. Megcsókoltam, mit tehetett volna, ellök? Bár igen, ez lett volna a helyes döntés. Az agyam másik fele felkiáltott bennem. Visszacsókolt, ő is akart téged! Hinni akartam ennek a kis hangnak, mindennél jobban vágytam arra, hogy tényleg akarja. De nem, én tettem ezt vele.
Felmorogtam, és a hajamba túrtam.
- Nem tudom mi ütött belém.
Néma csend ült ránk egy egészen hosszú pillanatig, majd Kris ujjai hozzám értek, és összefonta a karom körül azokat. Összerezzentem érintésére, és felé fordultam.
- Nem hagyom, hogy magadat hibáztasd ezért. – mondta komolyan, őszinte hangon. – Mindketten akartuk, és ezt mindketten tudjuk. Rob, már egy éve nem láttalak, azért ez normális reakció volt. Valamennyire.
Erőtlenül rá mosolyogtam.
- Igazad van. Hihetetlenül gyönyörű nő lettél.
Elpirult, pont, ahogyan vártam. Ő volt életem értelme, az az ember, akiért képes lettem volna bármit megtenni. Félre kellett tennem a haragom, most csak ő volt a legfontosabb. Nem akartam, hogy sérüljön a lelke. Rendbe akartam ezt tenni, és tudtam, csak úgy tehetem, ha nem vagyok itt. Szabad kezemmel végigsimítottam arcán, mire ő behunyta szemeit, és tenyerembe fektette puha arcát.
- Ha akarod most elmegyek. Majd máskor visszajövök, mikor Los Angelesben leszek.
Szemei kipattantak, mintha rosszat álmodott volna. Erre a gondolatra magamban felnevettem. Rémálom lennék Kris szemében?
- Meg ne próbáld! – fenyegetni próbált, és ez édes volt. – Itt maradsz és elfelejtjük az egészet. Gyengék voltunk, ennyi.
- Megint igazad van. – megpusziltam a homlokát, és felálltam mellőle. Megállt am a küszöbön, rá villantottam mosolyom, amit úgy szeretett. – Aludj jól, Stew!
- Te is. – megfordultam, kész voltam kimenni. És tudtam, hogy ki kell mennem innen. Gondolkodnom kellett, az agyam már így is felrobbant a helyén.– Rob? Különben is csak egy csók volt.
Saját szavaimat idézte, és ezen elmosolyodtam. Bármennyire is szerettem volna visszafeküdni mellé, kiléptem és bezártam magam mögött az ajtót. Üldözött vadként rontottam be a vendégszobába. Nem vesződtem azzal, hogy kipakoljam a cuccaim, egyből a telefonom felé vetettem magam. Megpróbáltam kizárni magamból Kristen gyönyörű szemeit, apró, remegő testét, fergeteges csókját, és azt hiszem, nem sikerült. Azonnal lenyomtam a gombot, és egy csörgés után, már válaszoltak is.
- Mi van? - egy álmos, és morcos Kellan válaszolt.
A szívem vadul dobogott, az ajkaim lüktettek a csók emlékére, és a testem kész volt felgyulladni. Hallottam, hogy a hangom remeg, de nem tudott érdekelni.
- Kellan! - szinte belekiáltottam a telefonba, majd lejjebb vettem a hangom. - Valami hatalmas baromságot csináltam!
- Ki gondolta volna? - gúnyos, ugyanakkor kissé ijedt volt a hangja.
- Azonnal ide kell jönnöd!

Sziasztok!
Nos, itt az első feji, és remélem mindenki azt kapta, amit várt, és remélt. Az utóbbi időben sokat dolgoztam sajnos, úgyhogy ezért hoztam ilyen későn. Viszont a jövő héten semmi dolgom és kettő, talán, de csak nagyon talán három fejezetet szeretnék hozni nektek. Kérlek titeket írjatok komit, hogy hogyan tetszett nektek.

Ezúttal szeretném megköszönni Waltex-nak, Netty&Wiky-nek és Anitának a díjat, amit kaptam. Nagyon feldobtátok a napom, és úgy érzem, van értelme írnom nektek, és tényleg tetszik nektek. Persze a sok pozitív kritikából is tudom, de ez valami más. Köszönöm nektek!!! :)
Akkor most válaszolok is a kérdésekre, bár kicsit sok lesz. Ezek után nem nagyon tudok majd 11 dolgot mondani magamról, de cserébe kiteszem a blogjaitokat a kedvencek közé, az új blogom oldalán, a Vérvörös alkonyon. :) Remélem így kárpótollak titeket.
Netty&Wiky kérdései:
1. Hány éves vagy?
18
2. Van barátod/barátnőd?
Igen, van. :)
3. Mit szeretnél még életedben kipróbálni?
Huh, az elég nehéz, mert biztosan rengeteg dolog van, de így nem tudom. Ha muszáj valamit mondani, akkor... Szeretnék egyszer delfinekkel úszni. :)
4. Kedvenc sorozat?
Grace Klinika, egyértelmű! :P
5. Kedvenc blog és miért?
Na egy másik nagyon nehéz kérdés. :) Nem szeretem az ilyen általánosításokat, úgyhogy nincsen. Amiket olvasok, azokat azért olvasom, mert nagyon tetszenek. Mind különbözik egymástól, és mind másvalamiben különbözik. Sajnos nincs, csajok.. :(
6. Strand vagy tengerpart?
Tengerpart 4ever! Eddig egyszer voltam, de minden nap visszavágyom oda!
7. Kedvenc ital?
Limonádé mentalevelekkel, lime-al és citrommal. :)
8. Kedvenc ország?
Mivel nem voltam olyan sok helyen, ezért nem tudom. De ha azok közül kell választani, akkor Franciaország. Nincs annál gyönyörűbb hely, és csak egy köpésre van :)
9. Ki ihlette a történeted?
Senki :) Egyik éjjel kivételesen jól aludtam, és valami hihetetlen történetet álmodtam. Ott voltam, de csak kívülről figyeltem. 10 órán át aludtam, és szerintem végigálmodtam az egészet. Minden pillanatát megálmodtam, semmit sem találtam ki utólag :)
10. Mit szeretsz szabadidődben csinálni?
Zenét hallgatni, és bámulni a felhőket. :)
11. Ha lenne 3 kívánságod mit kívánnál?
-A világbéke gondolom sablon duma :P Na de komolyan... Szeretném, ha senkinek nem lennének előítéletei a másikkal szemben, és mindenki önmagáért szeretné a másikat, nem pedig egy kép alapján, ami csak a fejében él.
-Szeretném ha minden álmom összejönne, de azt nem kívánnám, mert akkor nem lennének céljaim, úgyhogy egy kiskutyát :)
-De ami a legfontosabb, a családom boldogságát!
 
   Anita kérdései:

   1. Milyen országot szeretnél meglátogatni?
Kína :)
   2. Hol szeretnél élni?
Az mindegy, csak közel legyen a családom.
   3. Hiszel a csodákban?
Az attól függ... Minden ember hinni akar valamiben. Szerintem a helyzet dönti el.
   4. Horoszkópod?
Kos
   5. Mi az amit elsőként megnézel egy pasin?
A szemei :)
   6. Kit szeretsz a legjobban?
Az anyukámat... :)
   7. A legjobb érzés?
Nem tudom. Sok jó érzés van, de így hirtelen nem tudom. Engem már az is jó érzéssel tölt el, ha nem késem le a buszom. :) De az egyik legjobb, mikor azt mondják neked, szeretlek.
   8. Mivel lehet téged bármikor megnevettetni?
Egy vicces arccal
   9. Kávé vagy tea?
Tea
   10. Mit gondolsz az álmokról?
Semmit. Vagyis így semmit. Szerintem baromság, hogy az álmoknak jelentésük van, és ha valaki egy álmos könyvet mutat nekem, valószínűleg kinevetem. Az álmokat az agyunk képezi, és elég sokszor csak játszik velünk. Ha pl egy krimit néztem a tv-ben, akkor egészen biztosan valami lövöldözőset álmodok.
   11. Kit hiányolsz a legjobban?
A nagypapámat... :)
 
Végül Waltex kérdései:
 
1. Három belső tulajdonság magadról?
Lássuk csak... Imádok nevetni, mindenem a nevetés. Ha valaki megbánt, az képes nagyon-nagyon fájni. Mindenkire rámosolygok reggel, amint meglátom.
2. Szerinted mi/mik a legrosszabb tulajdonságaid?
Elég könnyen felkapom a vizet. Ezt sokan utálják bennem :P
3. Kedvenc hely/helyek?
A szobám :)
4. Kedven film?
Nincs. :) Furi vagyok...
5. Írnál-e egy közös törit velem?  (Waltex) :)
A t9rténettől függ. Valami nagyon ütőset kellene kitatálni :)
6. Mi a legfontosabb számodra egy barátságban?
Az őszinteség
7. Mi a kedvenc színed?
Fekete
8. Mit tennél, ha egy hétig nem hallgathatnál zenét?
Énekelnék, vagy dúdolnék, amit valószínűleg sok ember nem hallana szívesen, úgyhogy ne fosszatok meg a zenétől! ... SOHA! :D
9. Sportolsz valamit, ha igen mit?
Minden reggel és este futok :)
10. Milyen helyekre szeretnél eljutni, ahol még nem voltál?
A lehető legtöbb déli és keleti országba :)
11. Ha csak egy dolgot vihetnél magaddal egy lakatlan szigetre, mi lenne az? 
A mobilom, hogy valakit felhívjak rajta. Az nem volt kikötve, hogy nincs térerő :D Bár valószínűleg nem lenne...
 
Még egyszer köszönöm nektek!
 
Ja igen, még valami...! Megnyitottam az új blogom, a Vérvörös alkonyt, amit oldalt megtaláltok, és itt is: KATT