2.fejezet

2.fejezet – Szabályok

/hétfő/

Még álom és valóság között lebegtem, mikor a hangok megcsaptak. A dörömbölés bekúszott a fejembe, mint egy idegesítő, és felettébb bosszantó tényező. Morogva fordultam hasra és húztam a fejemre a párnát, de még ez sem tudta kiűzni a hangokat a fejemből. Nem akartam kinyitni a szemem, szembekerülni a szomorú ténnyel, hogy már nem a biztonságos világomban vagyok, hanem a rideg, kemény valóságban. De a dörömbölés, a kopogás csak nem hagyott alább.

Vergődni kezdtem az ágyban, mint egy hisztis kisgyerek, miközben hangosan nyüszítettem. Aztán a vergődésem csapkodásba ment át, majd a testem dobálásával folytattam. Igen, pontosan úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek.

Már ép rászántam magam, hogy kiszállok, mikor a hangok elhaltak, helyét átvette a néma csend. Mosolyogva húztam le a fejemről a párnát, és bújtam be a takaróm alá. Ennél jobb hely sehol nincs a világban, gondoltam boldogan.

De sajnos semmi nem tart örökké. Azt hittem vége, hogy legalább egy kis nyugtom lesz, de nem. A dörömbölés semmi volt ahhoz képest, ami ezek után következett. Kiabálás töltötte meg kis hálószobám csendjét, idegenként beletiporva kis világomba. Dühösen pattantak fel a szemeim. Felültem az ágyban, hallgatózva, próbálva rájönni mi ez a francos kiabálás. Ránéztem az órámra, és azt hittem menten legördülök az ágyamból.

Hajnali fél hat!

Hangosan morogva léptem bele a papucsomba. Ennél még anyám tegnapi ébresztése is tündérmese. Tapintatlan, bunkó! És még ehhez hasonló kedves jelzők jutottak eszembe legjobb barátomról, mikor kivágtam az ajtómat. Az hangosan csapódott neki a falnak, megszakítva a lenti kiabálást és nevetgélést. Letrappoltam a lépcsőn, minden egyes lépésre ügyelve, hogy odalent egészen biztosan hallható legyen. Egészen addig csukott szemmel járkáltam. Az utolsó lépcsőfokról is leléptem, mikor kinyitottam a szemeimet, hogy lássam mivel van dolgom.

Rob és egy hatalmas, nagydarab férfi álltak az ajtóban, széles vigyorral az arcukon. Szemeim átsiklottak az idegen felett, még csak megnézni sem volt időm. A tekintetemet csak úgy vonzotta a vörös, kihívó szín, a bőrönd színe.

- Nem, nem és nem! – kiabáltam egyre hangosabban. Kettejük közé álltam, így Rob kis híján nekiesett a falnak. Rámutattam a rikítóan vörös bőröndre, mintha valami leprás lenne. – Mi ez?

- Öhm… kérlek szépen ne borulj ki nagyon de… - Rob hangja rekedtes volt, egészen biztosan ő is nemrég ébredt fel. Mérges tekintetem most rá siklott, és azonnal elhallgatott.

- Hé, ne nézz rá ilyen csúnyán, nem ő tehet róla! – az idegen férfi megpróbálta elrejteni vigyorát, de nem sikerült. Most valahogy mindent pontosan észleltem.

- Akkor te? – ujjam a mellkasának böktem. Rob mögöttem felvihogott.

- Kris. – barátom kezei a vállamra simultak, és maga felé fordított. Összerázkódtam a hirtelen jött érintéstől, és azonnal a tegnap esti dolog jutott az eszembe. Barátságosan mosolygott rám, túlságosan is kedvesen. – Kellan is itt lesz egy hétig L.A.-ben és nincsenek itt ismerősei. Én meg nem akartam szállodába küldeni. Megengeded, hogy egy hétig itt legyen?

Annyira angyali volt a pillantása, annyira szelíd, hogy a haragom majdnem elpárolgott. Végszóra a szemeim újra vörös bőröndre tévedtek. Mérgesen szorítottam össze a szám, miközben próbáltam elnyomni egy ásítást. Rob most egészen más taktikát váltott egy lépést lépett felém, én pedig azonnal hátrálni kezdtem. Nekiütköztem egy kőkemény mellkasnak, így Rob és köztem csökkent a távolság.

- Kérlek szépen, Stew. – a hangja alig volt több suhogásnál. Kábultan pislogtam párat, míg a szívem visszaállt a régi ütemére.

Mikor diadalittas fejjel hajolt messzebb tőlem, tudatosult bennem, hogy ezt most direkt csinálta. És a dühöm, ami a felébresztés, és a váratlan vendég miatt volt azonnal visszatért. Összeszűkült szemmel pillantottam le a bőröndre, majd a férfi arcába, végül Robéba.

- De ha fel mertek ébreszteni nyolc előtt még egyszer, a kutyaházban alszotok. – sziszegtem feléjük.

Felszegett állal lépkedtem fel a szobámba, nem törődve az ő vihogásukkal. Becsaptam az ajtót, és szinte azonnal mély álomba merültem.

Legközelebb mikor kinyitottam a szemem csak halványan emlékeztem a hajnali incidensre. Kómásan forgolódtam egy ideig még az ágyban, de ezt is hamar meguntam, így inkább megpróbáltam feleleveníteni az emlékem. Persze természetesen Rob tökéletes felsőteste villant be a fejembe, amit azonnal elhessegettem. Ezt a dolgot még elalvás előtt tisztáztam magamban, nem voltam hajlandó felhozni. Még magamban sem.

Agyamban képek jelentek meg, amire azonnal reagáltam. Mérgesen szorítottam ökölbe a kezem. Ezek felébresztettek engem! De még ha ez lett volna a legnagyobb baj! A baj ott volt, hogy Rob bevetette ellenem a tegnapiakat, magam felé fordította, és kihasználta, hogy olyan hatással van rám.

Dühösen kifújtam a levegőt. Aljas egy húzás volt, az tény.

Kikászálódtam az ágyból, a testem erősen küzdött elenne, az ébredés ellen. Kivánszorogtam a szobámból, pont, mint egy zombi. Meglepett a ház csendje, ami jelen esetben elég meglepő volt. Nem törődtem vele, csak remélni tudtam, hogy azok ketten elhúztak valahova. A lábaimnak külön kellett parancsolnom, hogy vonszoljanak le engem a lépcsőn. Kétszer majdnem hasra is vágódtam, de még idejében a korlát után kaptam.

Nagy ásítás közepette léptem be a konyhába. A lábaim azonnal megálltak az ajtóban. Sajnálatomra nem tűntek el, még csak nem is aludtak. Itt ültek teljes életnagyságban, a konyhában, vígan cseverészve. A nagydarab férfi rám mosolygott, ezer wattos mosolyt villantott rám, és én csak most néztem meg először úgy igazán.

Rövid, szőkésbarna haja volt, és nagy, vidám, kék szemei. Pont úgy nézett ki, mint a szőke herceg fehér lovon, csak ő most az én ütött kopott székemen ült. Egy feszes póló volt rajta, izmai kidülledtek, hozzátapadtak a vékony anyaghoz. Nyakában egy arany kereszt lógott, és egy kis k betű. Természetesen nem hiányzott a mosoly az arcáról, és ez valahogy annyira természetes volt. Akaratlanul, de nekem is mosolyt csalt az arcomra. Kezét meglóbálta felém, amiben megláttam az egyik kedvenc bögrém.

Sötéten meredtem rá. Morogtam valamit feléjük, azt hiszem köszöntem. Cserébe mély, dörmögő nevetést kaptam. Robra néztem, a nevetést azonnal abbahagyta. Végignézett rajtam, és láttam, hogy nyel egyet. Lenéztem magamra. Nos igen, azt hiszem nem ez volt a megfelelő öltözet. Egy eléggé lenge felső volt rajtam, egyik pántja kinyúlva, lelógva a fél vállamról. Jóformán semmi nem takart, egy a felsőmhöz illő színű francia bugyi volt rajtam. A fejemben azonnal villant valami.

Most visszakapod, gondoltam magam. Kihívóan ránéztem és felé kacsintottam pont, mikor a férfi, akinek még most sem tudtam a nevét, nem nézett engem. Észrevettem, hogy legjobb barátom levegőért kap.

Megfordultam és kinyitottam a fenti szekrényt. Egyik lábamra tettem a súlyt, féltalpon nyúltam a bögréért. Szándékosan egy hátrébbi darabot kerestem, és tudtam, a felsőm a hasam közepéig felcsúszott.

- Ó a fenébe, nem érem el. – mondtam halkan, de eléggé hangosan ahhoz, hogy a fiúk meghallják.

Egy test préselődött az enyémhez, nagyon szorosan, majd egy kéz csúszott be az enyém mellé. Leereszkedtem és megfordultam. Nekidőltem a pultnak, miközben ártatlan mosollyal néztem a szürkéskék szempárba.

- Tessék. Kristen. – szűrte a fogai közt.

Angyalian pislogtam párat.

- Köszi, Rob!

Töltöttem magamnak kávét, majd beültem a két barát közé. Mindketten meredtek a bögréjükbe, mintha bármi érdekes is lenne benne. Belenéztem én is, de én csak a fekete folyadékot láttam, semmi különöset.

- A nevem Kellan Lutz, de gondolom tudtad. – felém nyújtotta kezét. A tenyere akkora volt, mint az én két kezem együtt.

- Nem tudtam. Én nem vagyok Alkonyat buzi. És nem olvasok magazinokat sem. – rámosolyogtam. Egy pillanatra döbbent arcok vágott, amjd elröhögte magát.

- Nagyon bírlak. – nevetett tovább.

Rob elmosolyodott, szemeit az enyémbe fúrta. Nem bírtam tartani a szemkontaktust, egyszerűen képtelen voltam Rob szemeibe belenézni. És ez bántott, de semmi pénzért nem ismertem volna be magamnak a tényt, hogy Rob és köztem megváltozott valami.

- Kristen Stewart. – mondtam végül.

A reggeli kellemes hangulatban telt. Kellan-nál viccesebb emberrel nem igen találkoztam. Csak a reggeli alatt majdnem megfulladtam, kétszer is. Bátran kijelenthetem, hogy félreismertem azt a világot, amiben ők élnek. Én mindig abban a hitben éltem, hogy a sztárok beképzelt, bunkó emberek, akik feljebbvalónak tartják magukat. De Kellan, és a legjobb barátom a példa rá, hogy igenis vannak normális emberek. Normális érzelmekkel és gondokkal. Ilyen volt Kellan is. Fél órán keresztül ecsetelte, hogy milyen szerencsétlen csajt fogott ki, és mekkorát bukott azzal, hogy lefeküdt egy idegen nővel. Pontosan 200 dollárt.

Egyáltalán ki hord magánál kétszáz dollárt? Az egész ház az én nevetésemtől zengett. Csúnya pillantást kaptam a nevetésemért.

Rob felemelkedett. Elkaptam a kezét, és visszahúztam az asztalhoz.

- Mielőtt elmentek, meg kell beszélnünk valamit. – komolyan belenéztem a két teljesen különböző szempárba. Érdeklődve néztek össze, majd rám. – Ebben a házban, amíg itt vagytok, szabályok lépnek érvénybe.

- Szabályok? – kérdeztek vissza kórusban. Döbbent arckifejezésükön szívesen nevettem volna, de meg kellett őriznem a magabiztosságom. Ez mégis csak az én házam!

- Igen, szabályok. – legyintettem türelmetlenül. Felmutattam a mutatóujjam. – Először is! Reggel nagyon mérges tudok lenni, úgyhogy kíméljetek meg az olyan attrakcióktól, mint a mai is volt. Felébreszteni nyolc előtt szigorúan tilos! Kettő! Nincsenek csajok. Ide felhozni csajt nem lehet, tilos. Egy hétig kibírjátok szex nélkül, vagy ha nem, akkor csak velem.

Kerestem az értelmet a szemükben, de csak kajánul összevigyorogtak. Egyszerre csaptam rá a kezükre, mire mindketten felszisszentek. Rajtam volt a nevetés sora.

- Nem mondtad, hogy szereti a csaj hármasban. – röhögött mellettem a nagydarab fickó. Felálltam, kezemben három bögrével egyensúlyoztam el a mosogatóig, közben őket hallgattam.

- Nem is tudtam. – felelte Rob halkan kuncogva. – Kristen, mondd csak te még mikben is vagy benne?

- Idióták! – morogtam. Számomra itt véget is ért a szabályok lefektetése. Hagytam, hogy magukban röhögjenek, míg elmosogattam.

Csak a szemem sarkából láttam, hogy valaki belép a hátsó ajtón. A fiúk egyszerre hallgattak el, mintha szörnyet láttak volna. Nekem csak egy szörny volt a telken belül, és az csak anyám lehetett. A kelleténél kicsit erősebben vágtam be a villát a szappanos vízbe. Csak ne vegye észre Robot, gondoltam, de mintha a gondolataim ellenem játszottak volna, anyám felsikoltott. Ijedten ugrottam egyet, és fordultam meg.

Anya Rob nyakába borulva állt a konyha közepén. Kellan értetlenül rám nézett, de én csak megvontam a vállam. Jobb ha nem tudunk róla, gondoltam. Visszafordultam a habos víz felé, miközben hallgattam anyám kérdésözönét. Rob persze illedelmesen válaszolt mindenre.

- És mennyi ideig maradsz? – kérdezte anya túl nagy izgalommal. Jellemző! Számára Rob egy megtestesült félisten.

- Egy hétig, a gépünk hétfőn megy. – mintha enyhe szomorúságot hallottam volna ki a hangjából. Egy határozott mozdulattal kihúztam a dugót és feléjük fordultam. Kezeimet összefontam a mellkasom előtt, elrejtve gyorsan emelkedő mellkasom. – Jules, ő az egyik legjobb barátom Kellan. Ha nem zavar, ő is maradna velem.

- Kislányom, miért nem szóltál nekem? – sopánkodott magas hangon. A plafonra szegeztem a tekintetem, és sóhajtottam. – És hogy nézel ki? Itt felnőtt férfiak vannak, miért nem tudsz normális ruhát felvenni?

Végignéztem a fiúkon, most először. Robon csak egy alsónadrág volt, és egy atléta, ahogyan a barátján is. Nem láttam semmi különöset abban, ahogyan én néztem ki. Ha egyszer ez a pizsamám.

- Anya, nagylány vagyok már, és különben sem mozdulnának rám. – na jó, ez így nem volt igaz. Kettejük közül az egyik igenis rám mozdult tegnap. De az nem jelenti azt, hogy újból megtenné, vagyis igaz volt amit mondtam.

- Kijönnél a nappaliba velem? – tessék, megint ez a parancsoló hang.

Követtem őt a szobába, míg a fiúk gyorsan eliszkoltak mögöttem. Bárcsak velük mehettem volna, és akkor nem kéne ezt a sárkányt hallgatnom. Szembefordult velem, és valami fura aggodalmat láttam a szemeiben. Nem engedtem le összefont karjaimat.

- És hol fognak aludni? – kérdezte halkan. Ezen még nem sikerült elgondolkodnom. A lakásom kapacitása tényleg nem volt elég három emberhez. Valakinek marad a kanapé.

- Hát a vendégszobában van az ágy, és egy kinyitható kanapé, de a nappaliban is aludhat az egyikük. – gondolkodtam hangosan.

- És Michelle hol fog aludni? – kérdezett újból. Láttam a szemeiben, hogy örül, amiért én nem voltam ennyire előrelátó.

Gondolatban fejbe vertem magam. Basszus, Michelle. Teljesen elfeledkeztem róla! Beharaptam a szám, és töprengni kezdtem. Ez így sehogy sem fog kijönni. Muszáj lesz a kutyaházban aludniuk.

- Mikor jön, anya? – kérdeztem fáradtan.

- Holnap, vagy holnapután. Látod, látod kislányom, mégsem vagy annyira felnőtt. – rám mosolygott, mintha bármit is változtatna a helyzeten.

Idegesen dobbantottam. Hogy lehet egy anyuka ennyire bosszantó? Nem válaszoltam, megfordultam és öles léptekkel vágtattam fel az emeletre. Benyitottam a szobámba, de ott nem voltak. Sóhajtottam a vendégszoba ajtaja előtt. Semmi kedvem nem volt leküldeni az egyiküket a kanapéra. Ráhajoltam az ajtóra. Öblös nevetés rázta me a házat, és tudtam, ez csak Kellan lehet. Ezek állandóan nevetnek?

Benyitottam, és azonnal ledermedtem. Rob pontosan előttem állt, a szoba túlsó felében, egy szál alsónadrágban. A szemeim rátapadtak felsőtestére, és minden egyes kis centimétert alaposan tanulmányoztak. Nyeltem egyet, de ez sem tudott segíteni, így gyorsan levegő után kaptam. Az agyam is oxigénhez juthatott, mert reagáltam. Elfordultam tőle, így Kellant néztem, aki bárgyún vigyorogva nézett engem.

- Öhm… bocsi, visszajövök később. – dadogtam idiótán.

- Ugyan már. Nagylány vagy, mi meg nagyfiúk. – idézte lenti szavaimat. Pofát vágtam, persze ő ezt nem láthatta. Nem fordultam meg, még véletlenül sem akartam látni azt a testet. Leültem Kellan mellé az ágyra, ujjaimmal a takarót babráltam.

- Van egy kis probléma. Az unokatesóm nemsokára megérkezik, lehet, hogy holnap, így nem tudom hol tudnátok aludni. – a gondolataim vad harcot vívtak egymással. Egy része küzdött a „nézzünk Robra” érv mellett, a másik a „ne légy idióta” csapatába tartozott.

- Az unokatesód fiú vagy lány? – Kellan ezt olyan természetes hangon kérdezte, mintha csak az időjárásról beszéltünk volna.

- Lány, de…

- Akkor egyértelmű. – összecsapta a tenyerét. – Rob tiéd a kanapé, én meg alszom a csajjal.

Ez olyan pasis vicc lehetett, mert felröhögtek. Megforgattam a szemeimet, közben rácsaptam a kezére, ami nem bizonyult jó ötletnek. Mintha csak sziklába ütöttem volna. Még jobban röhögtek. Felpattantam, és szerencsére már Robon is volt ruha. Csípőre vágtam a kezem.

- Nem, Michelle-é a vendégszoba, és eldönthetitek melyikőtök alszik odalent, és ki a matracon. Vita lezárva. – mielőtt Rob megszólalhatott volna, felemeltem a kezem. – Nőké a kényelem.

Rájuk csaptam az ajtót, és felnevettem. Ezek annyira tipikus pasik. Gyorsan rendet raktam a szobámban, már amennyire tőlem telt, és besiettem a fürdőbe. Odabent büdös, férfiillat terjengett, levegőt alig kaptam. Botladozva jutottam el az ablakig, amit gyorsan szélesre tártam. Ezt nem fogom kibírni egy teljes hétig! A férfiszag csak akkor tűnt el, mikor lezuhanyoztam, kétszer, egy epres tusfürdővel. Ott éreztem a ruhámon a parfümöt, és bármit próbáltam ellene tenni, a férfiszag nem tűnt el a ruháimból, se a hajamból.

Morgolódva rúgtam be a szobám ajtaját. És ma már másodjára kaptam majdnem szívrohamot. Megkapaszkodtam az ajtóban, de ez sem változtatta meg a tényt, hogy a félisten, Robert Pattinson az ágyamban feküdt, angyali mosollyal az arcán. Kezeit a feje alatt kulcsolta össze, és engem bámult. Kinyitottam a szám, meg akartam szólalni, de nem sikerült. Összecsuktam, majd újból kinyitottam. És így álltam, hápogva az ajtóban, míg meg nem szólalt.

- Megegyeztünk Kellan-nal. – rám vigyorgott. – Ő alszik a kinyitható kanapén, lent, Michelle-é a vendégszoba, én meg veled alszom.

Ezt mind olyan egyszerűen mondta, mintha magától értetődő lenne. És valóban az lett volna, ha legjobb barátok lettünk volna, és nem estünk volna egymásnak tegnap. Régen is állandóan együtt aludtunk, mikor múltkor meglátogatott akkor is. Láttam a szemében, hogy neki is ugyan ez jár a fejében, így nem tudtam ellene tenni. Csak akkor bizonyíthatom be, hogy tényleg barátok vagyunk, ha újra együtt alszunk.

- Szabályszegő! – sziszegtem felé, de ő csak vigyorgott tovább.

A halálos ítéletem írtam alá, mikor belementem ebbe az egy hétbe.

- Miért? Azt mondtad, csak veled szexelhetünk, szóval tessék. Az együtt alvás nem szabályszegés.

Sóhajtottam, mikor rájöttem, hogy igaza van. Erre nem tért ki a szabály. Ledobtam a cuccaim a sarokba és ráemeltem a szemeimet. Életem legnehezebb egy hete lesz.

Basszus Stew, mibe mentél bele?

Sziasztok! A mai friss egy egészen különös eset. Géphez kerültem. De sajnos nem lesz ez mindig így, mert most egy elég zűrös időszak következik. Az életem picit gyors, és 180 fokos fordulatot vett, de próbálok gyorsan frisst hozni. Kellemes olvasást! :)