11.fejezet

11.fejezet – visszafordíthatatlan

/szombat/

- Ugyan már, Kris, ez még nem a világ vége! – hallottam a hangját, lassan jutott el hozzám, de hallottam. És nem akartam felfogni.

Idegesen fordultam szembe vele, éreztem, hogy a szemeim szikrákat szórnak. Akaratlanul szorult ökölbe a kezem, a lábaim hirtelen kezdtek remegésbe. Egy pillanatra behunytam a szemem, mély levegőt vettem, majd újra felnyitottam a szemeim.

Nem Rob volt a hibás. Hihetetlenül tökéletes arca szomorúan nézett rám, szemei, amiket annyira imádtam, most kétségbeesve keresték az enyémeket. Szavaival ellentétben, ez az arc és pillantás mindent elárult. Éreztem, hogy szemeim kerekre tágulnak, önkéntelenül léptem hozzá közelebb. Kitárta felém kezeit és én mentőövként kapaszkodtam beléjük, átkulcsolva a derekam. Rob feje a hasamon pihent, szemeimet csukva tartottam.

Nem akartam látni a lemenő napot, vagy az egyre sötétedő felhőket. Így álltunk, ki tudja mennyi ideig. Rob az ágyamon ülve, engem ölelve, míg én előtte álltam, harcolva a sírás ellen. Elképzeltem a bőröndöket, ami a szobám sarkába voltak dobálva, a látványt, ami egész nap kísértett. Még soha egyetlen tárgytól sem féltem ennyire. Egyenesen rettegtem tőlük.

- Most mi lesz? – a hangom gyenge volt, alig suhant el a fülem mellett. Összerezzentem idegen hangomtól.

Csak a rántást éreztem a derekamnál, majd a huppanást. Az egész egy pillanat műve volt, csukott szemeimen keresztül nem láthattam hogyan mosódik el a szobám. Kinyitottam szemeim, az ölében ültem, kezeim a nyaka köré fonódva. Bánatos arca egy kicsivel lejjebb volt, mint az enyém, álla felszegve, szemei elszántan keresték az enyémeket.

- Tudod mit? – miközben beszélt bólogatott, egészen vicces látványt nyújtott, de nem akartam magam elröhögni. – Felejtsük el, hogy már csak pár óránk van együtt, élvezzük ki a maradék időt. Mosolyogjunk, nevessünk, szívassuk Kellant. Csak legyünk…

- …Boldogok. – fejeztem be helyette a mondatot.

Az egész rettentő bénának tűnt, nyálasnak, olyannak, amiket mindig eltekerek a filmekben. Most valahogy mégsem éreztem magam rosszul, ahogyan egymásra mosolyogtunk kis fogadalmunk után.

A nap többi része ebben a mámorban telt. Egyikünk sem beszélt a közelgő napról, a holnapról, vagy a múltról. Mindhárman a jelennek éltünk, kiélvezve a fennmaradó idő örömeit.

Kellan és Rob rettentő mulatságosnak találta megnézni a régi videókat, amik persze rólam készültek. A legrosszabb persze az volt, mikor anyám betoppant panaszkodni, hogy a telek másik végéről hall minket. Mikor meglátta a Tv-n kiskori önmagam elfelejtette miért is jött át, és leült a fiúk közé, cikizve engem.

- Oh, erre tisztán emlékszem. – kiáltott föl és a képernyőre mutatott. – Ezen a napon akartam Kristent óvodába vinni. Egész éjjel és reggel visított, hogy ne vigyem gyerekek közé. Claire-ék akkor költöztek ide, és mikor beállított a kis Robbal, hogy vigyázzak rájuk, nem tudtam őt elvinni. És Kris sem akart, ugye kislányom?

Hátrafordult, arcán széles vigyorral. Ráfintorogtam, pont, mikor Rob rám nézett. Rám mosolygott, azzal a káprázatos mosolyával, és elfelejtettem anyára haragudni.

Végignéztük az összes videót, amin cikis helyzetbe kerültem. A háromnegyedén Rob is rajta volt, ami számomra is viccessé tette a délutánt. A szívem egész délután ki akart törni a helyéről, mindig, mikor megláttam a képernyőn, vagy mikor rám mosolygott. Próbáltam felfogni, hogy ő tényleg az enyém, engem választott, és velem van. Jól esett a közelsége, ölelő karjai, a lopott csókok, mikor senki nem figyelt. Még anya beszólásait is el tudtam viselni. A közelsége megváltoztatott.

Úgy éreztem magam, mint négy évvel ezelőtt. Mintha egy átlagos nap lett volna. Az utolsó napunk.

Néha persze Robbal kettesben is lehettünk. Ebéd után Kellan feltűnő vigyorral húzta ki anyát a nappaliba, tanácsot kért tőle takarítás terén. Az egészet annyira viccesen adta elő, hogy míg távolodtak tőlünk, nem tudtam abbahagyni a nevetést. Még hallottam folyosóról elhaló hangját, majd Robra néztem.

- Ez mi volt? – kérdeztem még mindig mosolyogva.

- Csak tartozott egy szívességgel, és most behajtom rajta. – vonta meg a vállait, kezeivel közben a pult felé terelt.

- Megtudhatom mi az? – felültem a pultra, lábaimat lóbáltam, kezeimet a combom alá rejtettem. Megállt előttem, lazán az asztalnak dőlt, kezeit összefonta mellkasán, de arcáról nem tűnt el a mosoly.

- Fel kellett hívnom Sharni-t a barátnőjét, hogy megmondjam neki, nem egy lánnyal szökött el valahová messzire, hanem velünk van.

Elmosolyodtam ravaszságán. Észrevette furcsa arckifejezésem és beletúrt hajába.

- Ugye tudod, hogy nem ezt kérdeztem?

- Oké, beismerem. – megadásra emelte kezeit, és elém lépett. Arcán kisfiús mosoly ült, amitől még aranyosabb lett. Elámultam természetesen szépségétől, hogy egy férfi tud egyszerre ennyire vonzó és édes lenni. – Szerettem volna kettesben lenni veled.

- Tudod, hogy ehhez nem kell kiküldened a többieket, elég ha csak szólsz nekem. – a hangomban enyhe szomorúság ült, a megmagyarázhatatlan érzés pedig félelemmé változott. Komolyan félek Rob közelségétől?

 A válasz valószínűleg igen volt, és ez beigazolódott, mikor közelebb lépett hozzám. A szívem kétszeres ütemére váltott, a hideg egy pillanat alatt futott át egész testemen, és hatalmasat nyeltem. Annyira vonzottak tökéletes metszésű ajkai, hogy lélegezni is elfelejtettem. A tokromban gombóc gyűlt, ahogyan arra gondoltam, ez az utolsó éjszakánk együtt, és vagy megtörténik, vagy nem.

Végszóra Rob kezei a derekamra siklottak, ujjai gyengéden cirógatták azt. Egy pillanatra behunytam a szemem, hagytam, hogy a kellemes érzés átjárjon. Egy halk sóhaj is kiszaladt a számon.

- Annyira szép vagy ilyenkor! – hangja alig volt több suttogásnál. Felnyitottam szemeim, arca alig pár centire az enyémtől.

- Mikor ilyenkor? – éreztem, hogy a hangom remeg, kezeimet, amik még mindig a combjaim alatt pihentek jéghidegnek éreztem.

- Amikor zavarba jössz. – huncutul mosolygott, arca még jobban közeledett. Próbáltam hátrébb húzni a fejem, sikertelenül. Halkan koppant a polcnak, mire Robból halk, morgó nevetés szakadt fel.

- Nem jöttem… zavarba. – dadogtam.

- Aha. Persze. – egyik keze megszorította a derekam, míg másik felsiklott a hátamon, a nyakamig, erősen tartva engem.

Nem tudtam levenni szemeim ajkairól, megbabonázva figyeltem őket, próbáltam összeszedni gondolataim. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra a szenvedélyre, amit akkor kapok, mikor megcsókol. Sóvárogva nyaltam meg a szám, mire Rob szemei elhomályosultak. Valami zavart nevetés hagyta el a szám. A torkom kiszáradt, remegtem.

Nem bírtam tovább tartani magam. Kiéhezve tapadtam Rob ajkaira, kezeimmel szorosan öleltem át nyakát. Úgy csókoltuk egymást, mintha az életünk múlna rajta. Vadul szedtük a levegőt, egész testünkben egymáshoz tapadtunk. Kezdtem önkívületi állapotba esni, érintéseire remegni kezdtem, ha nem tartott volna, valószínűleg lecsúszom a pultról. Kezeivel még közelebb vont magához, ami kissé kényelmetlenné tette a dolgot, de hamar reagáltam. Szemérmetlenül nyitottam szét lábaim, és kulcsoltam át derekát. Olyan érzésem volt, mintha felgyulladnék, az egész testem tüzelt, forrónak éreztem magam, ahogyan Rob mellkasát is. Még többet akartam belőle érezni, azt akartam, hogy az egész lénye és teste enyém legyen. Nem tudom mi üthetett belém, de kezeim lesiklottak nyakáról, egészen a hasáig, ahol ujjaim bekúsztak felsője alá.

Felmorgott, mikor hozzá értem, beleharapott alsó ajkamba. Nem tudom hol veszthettem el a józan eszem, csókja, és amit velem művelt teljesen kikapcsolta az agyam. Nem éreztem már félelmet, akartam, hogy az övé lehessek. Ujjaimmal feltérképeztem mellkasának minden apró milliméterét, pont mint az első nap. Ismét elámultam tőle, egy pillanatra elfelejtettem csókolni őt. De ő helyettem is gondolkodott, vadul húzta vissza a fejem magához. Nem akartam, hogy vége legyen. Nem tudtam volna befejezni, ha kényszerítenek akkor sem. Felnyögtem, mikor ujjai megtalálták fedetlen derekam. Szédültem a vágytól, amit éreztem. Ha lehet még közelebb húztam magamhoz, így tökéletesen éreztem férfiasságát. Újra és újra belenyögtem a csókba.

Mint mindennek, ennek is hamar vége szakadt. Egyszerre hallottuk meg a közeledő lépteket, és szinte abban a másodpercben szétugrottunk.

Vadul szedtük a levegőt, fuldoklóként küzdöttem, hogy több oxigén jusson a tüdőmbe. Egymásra néztünk, azzal az elhomályosult tekintettel, vágytól izzó szemmel. Leugrottam a pultról és megigazítottam felsőmet, de szemeimet nem tudtam levenni róla. Néztem, hogyan ügyetlenkedik felsőjével, hogy magára rángassa. Rám mosolygott, hihetetlenül szexi módon, csak ahogyan ő tudott.

Bambán mosolyogtam vissza.

A hangok testet öltöttek, Kellan jelent meg oldalán anyámmal. Bocsánatkérő mosollyal nézett először Rob szemébe, majd az enyémbe.

- Hogy elrepült az idő, te jó ég! – anya hangja visszarántott a jelenbe. Követtem pillantását a fali órára, és a vér, ami eddig oly hevesen pezsgett ereimben, most meghűlt. – Azt hiszem ideje mennem. Nektek még biztosan össze kell pakolnotok. Kristen!

Összerezzentem a hangra, rákaptam a fejem.

- Ne felejts el nekik útravalót készíteni, még a végén rossz vendéglátónak tartanak minket. – a jókedv és kedvesség, ami egész nap a hangjában volt, most megrovóvá változott. Pont olyanná, ahogyan velem szokott beszélni.

Megforgattam a szemem, Rob mellém lépett, ujjainkat összekulcsolta.

- Persze anya. A világért sem felejteném el. – morogtam. Rosszkedvem elpárolgott, mikor anya Rob felé fordult. Tudtam mi következik, és a hatalmas piros felkiáltójel, ami egész nap a fejem fölött lebegett, most villogni kezdett. Gyengének éreztem magam, sebezhetőnek. Nem akartam hallani azokat a szavakat.

- Holnap még bejövök elköszönni. – hagytam, hogy anya elhúzza tőlem Robot. A mai nap folyamán először engedtük el egymás kezét.

- Jó volt újra látni, Jules. – Rob hangja halk volt, elérzékenyült. Kellan rám mosolygott.

- Remélem még jössz hozzánk. – elengedték egymást, Rob visszalépett mellém, kezeit a derekam köré fonta. – Tudod, hogy itt bármikor látunk.

- Viszlát Jules! – Kellan anya elé lépett, hatalmas teste eltakarta előlünk. Éreztem, hogy a mellkasomban valami remegni kezd, a szememet ellepi a homály. De tudtam, hogy erősnek kell maradnom.

- Öröm volt megismerni, Kellan. – most először éreztem úgy, hogy anya nem miattam kedves vele. Az ajtóhoz lépett, még utoljára a srácok szemébe nézett, és mosolygott. Kezével intett nekünk, majd kilépett.

Lenyeltem kikívánkozó csuklásom, erősen összeszorítottam a szemem. Elképzeltem, hogy holnap este nekem ugyan ezeket a szavakat kell majd elmondanom. Hagynom kell, hogy kilépjenek az ajtón, néznem kell, hogy elmennek. Nem akartam átélni, nem akartam tudni milyen érzés lesz. Akaratlanul siklottak szemeim a mellettem álló Robra. Kellannal beszélgettek, hangjuk elhalt nem értettem a szavakat, amiket mondtak, csak őt láttam. Tudtam, hogy el kell majd engednem, bármennyire is tiltakoztam ellen, holnap ilyenkor, már a küszöb túl oldalán lesz.

Mint egy őrült fordultam az ablak felé, és néztem a kinti sötétséget. Fuldoklóként kaptam levegő után. Odakint a sötétség némán ereszkedett ránk. Próbáltam erős maradni, harcoltam az érzések ellen, amik egyre jobban hatalmasodtak el felettem. Arra koncentráltam amit Rob mondott, ahogyan ma viselkedtem. Élvezni akartam a hátralevő időt, de képtelen voltam levenni a szemem a holdról, vagy a csillagokról.

Csak azt láttam, hogy Rob elém lép, eltakarva előlem az ablakot. Mintha lepel hullt volna le szemeimről, már láttam őt. Lassan emeltem fel a fejem, keresve a szemeit.

- Jól vagy? – kérdezte aggódva, kezeivel megszorította vállaim.

- Igen, persze. – ha a hangom nem remegett volna meg, talán el is hittem volna. Mosolyt erőltettem az arcomra. – Menjünk fel.

Kellant már nem láttam sehol, nyilván akkor mehetett el, mikor az agyam kikapcsolt.

A ház néma volt, valami egészen különös némaság ült rajta. Feszélyezve éreztem magam, a görcs a tokromból nem tűnt el. A saját házam is ellenem fordult. Olyan érzésem volt, mintha hallanám a másodpercmutató kattogását. Egyre hangosabban kattogott az agyamban, hallgattam a pillanatok múlását. Még akkor sem tértem magamhoz, mikor a szobámban álltam. Tompán érzékeltem mi vesz körbe.

- Segítesz, Kris? – Rob hangja felébresztett, a hangok a fejemben eltűntek. Ott térdelt a bőröndjei előtt, egy nagy halom ruha vette körbe. Szemei engem kerestek, arcán kedvenc mosolyom ült.

Visszamosolyogtam.

- Szóval, mi szerint akarsz pakolni? – ránéztem, de csak értetlenséget láttam rajta.

- Én úgy gondoltam, csak bedobálok mindent. – annyira hihetetlenül édesen nézett rám, azokkal az ártatlan szemekkel, hogy minden félelmem és keserűségem egy pillanat alatt eltűnt. Próbáltam tartani magam, de ez a tekintet nem hagyta. Prüszkölve nevettem fel. – Mi van?

- Semmi csak… - kezemmel befogtam a szám, de még így is áttört rajta a nevetésem. – Ez annyira te vagy.

- Miért valami rend szerint kellett volna? – továbbra is babaarccal nézett rám, bár mosolya már felragyogott.

- Nem. – legyintettem. – Végül is bele is dobálhatunk mindent.

Megragadtam egy hatalmas kupacot és belevágtam a bőröndbe. Hallottam a mély kuncogást mellettem, majd egy újabb nagy adag repült a hatalmas szörnybe. Alig tíz perc után az első bőrönd megtelt, pedig a cuccok fele hiányzott. Egy darabig figyeltem bénázását a cipzárral, majd sóhajtva toltam el kezeit.

- Hagyd csak, majd én. – egy határozott mozdulattal ültem rá a bőrönd tetejére, összenyomva a benne lévő tartalmat. Rob összehúzta a cipzárt, és hálásan rám mosolygott.

Elővette a második táskát is, de ebben már nem segítettem. Továbbra is a bőröndön ülve figyeltem hogyan dobálja a cuccokat egymás után. Az ujjait néztem, azokat az ujjait, amik nemrég még engem érintettek. Akaratlanul futottak fel szemeim a karján, majd állapodtak meg arcán. Elgondolkodó arcot vágott, erősen koncentrált, ajkai vékony vonallá préselődtek.

Egy másodperc alatt forrósodtam fel, lángra lobbantam, enyhén remegni kezdtem. Cseppet sem éreztem normális reakciónak, hogy a tenyerem is izzani kezdett. Hatalmasat nyeltem, megpróbáltam elnyomni a vágyat, hogy odalépjek és megcsókoljam. Ezt nem nekem kellett volna éreznem, vagy nem ilyen erősen. De bármennyire is próbáltam levenni róla a szemem, nem ment. Hihetetlenül furcsa látványt nyújtott a szobámban, pedig már egy hete lakott itt.

Nem fogtam fel, mikor felállt és aggódva elém térdelt. Csak ajkait néztem, azokat az ajkakat amik annyi mindent kicsaltak belőlem.

- Minden rendben? – megérintette kezeim, mire hirtelen összerezzentem. – Te jó ég, te forró vagy!

- Mi? – mintha álomból ébredtem volna, kerestem szemeit.

- Lázas vagy! Hozzak valamit? – beletelt kis időbe míg felfogtam miről is beszél éppen. Zavartan sütöttem le szemeim, nem akartam, hogy megtudja mi váltott ki belőlem ilyen forróságot. Felpattantam, mintha megszúrtak volna.

- Nem, hm… semmi nem kell, csak hm… egy hideg zuhany. Azt hiszem… - dadogtam, kezeimmel beletúrtam a hajamba. Még mindig aggódva nézte hogyan keresem elő a törölközőm. – Lefürdök.

Mintha puskából lőttek volna ki, kisiettem a szobából, be a fürdőbe. Útközben még hallottam, hogy Kellan beszél valakivel, nyilván telefonon. Magamra zártam az ajtót, és egész testemmel nekidőltem. Mélyeket sóhajtottam, szemeimet szorosan becsukva hagytam. Nem akartam látni a fürdőt, vagy magamat a tükörben. Idiótának éreztem magam, hogy így reagáltam Robra. Hiszen… alig egy napja vagyunk együtt, nem vágyhatom rá ilyen erősen. Lehet, hogy nem is szeret, csak tetszem neki, vagy bejövök neki. Holnap elmegy, ez az egész a múlt lesz. Nem vágyhatom rá!

Ennek ellenére beálltam a zuhanya, és magammal vittem a borotvám. Egyenletesen vettem a levegőt, egy ideig forgattam a kezemben a kis tárgyat, majd a szappantartóra raktam. Nem biztos, hogy használnom kellene, hiszen akkor egyértelműen felkészülnék… valamire.

Még egy mély levegő, majd még egy. Határozottan markoltam meg a csapot. Egy utolsó mély levegő. Megrántottam a hideg vizet, ami egy másodperc töredéke alatt zúdult a nyakamba. Felsikoltottam, nem érdekelt hogy ki hallja.

Mégis jól esett. Élveztem a hideget, a hűsítő hideget. Éreztem, hogy a forróság eltűnik belőlem, már nem égtem annyira. Mosolyogtam. Tiszta barom vagyok, futott át az agyamon. Automatikusan kentem magamra az epres tusfürdőt, robotként tusoltam le. Készültem kiszállni, mikor agyamban újra felvillant a borotva képe. Mielőtt meggondolhattam volna magam a kezembe vettem.

Valamivel nyugodtabban szálltam ki a zuhanykabinból. A tükörből egy idegen lány nézett vissza rám, arca kipirult volt, szemei csillogtak. Egészen biztosan nem én voltam. Kibotorkáltam a fürdőből, még a hideggel sem törődtem, ami a folyosón fogadott. A szűk folyosó sötétségbe borult, a kintről bejövő fény nem volt elég erős. A hold még nem volt elég magasan.

Vacogva nyitottam be a szobámba. Rob a fotelben ült, rám várva. Amint meglátott felpattant és elém lépett, szemeiben valami idegen csillogást láttam. Pont, mint az enyémben az előbb. Méregettem egy ideig, volt rajta valami furcsa, valami különös, de nem tudtam rájönni mi is volt az. Magamban megvontam a vállam. A szemem csak egy pillanatra siklott le róla, de akkor rájöttem.

A szobám új külsőt öltött. A fény, ami gyenge volt ugyan, most feltűnt. Az egész szobámat gyertyák borították, még az éjjeli szekrény is el volt borítva velük. Egy idegen lepedő volt az ágyamra terítve, vörös színe melegséget keltett. De ami a legmeglepőbb volt, az a rend. A bőröndök nem voltak a szobában, Rob cuccait mintha a föld nyelte volna el.

- Ez… - kerestem a megfelelő szavakat. – Rob ez… csodás.

- Erre már nem lesz szükséged. – mosolygott rám, majd megragadta a törölköző sarkát és megrántotta azt.

Körbepördültem a hirtelen jött lendülettől, és egyenesen a karjaiba zuhantam. Hátravetett fejjel nevettem fel, hallottam mély hangját. Egymásra néztünk, a mosoly eltűnt arcomról. Egészen új pillantás volt, amit még soha nem kaphattam meg tőle.

Zavartan sütöttem le a szemeim. Próbáltam kezeimmel takarni magam, de a kezeiben ez elég nehéz volt. Szorosan tartott, nem tudtam moccanni. Még akkor sem, mikor szemeit levette rólam, és végigfutatta rajtam. Ha lehet még jobban zavarba jöttem, a kis fénynek hála nem láthatta, hogy rákvörös lettem.

- Hihetetlenül gyönyörű vagy. – suttogó hangjától, ami egészen közelről jött, átfutott rajtam a hideg.

Mélyen néztünk egymás szemébe, próbáltam olvasni bennük. Nagyon lassan hajolt felém, mintha várt volna valamire. Talán, hogy elfutok. Néztem egyre közeledő szemeit, nem tudtam róluk levenni a szemem. Halvány mosoly csillant fel arcán. Éreztem, hogy ajkaim szétnyílnak a döbbenettől. Mielőtt elért volna, megváltoztatta útját, az ajkaim helyett a nyakam felé hajolt. Kis borzongás futott végig rajtam, mikor megéreztem meleg leheletét.

Aztán belecsókolt a nyakamba. Behunytam a szemem, hogy teljesen átadjam magam a pillanatnak. Nem érdekelt, hogy remegek a karjaiban, hogy valószínűleg szánalmasan reagálok. Lassan hajolt el, kerestük egymás pillantását. Még soha nem éltem át ennyire romantikus pillanatot. Mosolyogtam, valahogy úgy, mint eddig soha. Mielőtt megcsókolt volna, a lábaimra állított, de a törölköző továbbra is a földön maradt. Már nem érdekelt.

Végtelen lassúsággal hajoltunk egymás felé. Összekulcsoltuk ujjainkat, szabad kezével a derekamnál fogva húzott magához. Szaggatva szedtem a levegőt, nem mertem hangot kiadni. Annyira hihetetlenül tökéletes pillanat volt. Az utolsó másodpercig néztünk egymás szemébe, majd behunytam őket. Finoman csókolt meg, lágyan és édesen, és most először éreztem benne a szeretetet. Éreztem, hogy megremegnek a lábaim.

Először a derekamat kezdte cirógatni, pont úgy, ahogyan a konyhában. Nem tudom meddig csókoltuk így egymást, ennyire gyengéden, mikor a csókunk új fokozatba váltott. Ujjaimmal óvatosan értem a hasához, hogy aztán felcsúsztassam a mellkasán. Hallottam apró morgását, és az agyamban kattant valami. A csókunk heves lett és szenvedélyes, a talaj kis híján kicsúszott a lábaim alól. Nem bírtam tovább. Körmeimmel beleszántottam a hajába, a morgása most erősödött. Éreztem, hogy ujjai derekamról a fenekem felé siklanak. Minden kis suhintásra a hideg kirázott, remegtem. Még közelebb vontam magamhoz, egész testünkben egymáshoz tapadtunk. Egy vékony tű sem fért volna el közöttünk. Elengedte összekulcsolt ujjainkat, mindkét kezével a fenekembe markolt, a tokromból felszakadt valami idegen hang. Nem tudom honnan jöhetett a bátorság, de árkulcsoltam a nyakát, és hagytam, hogy felemeljen a talajról. Átkulcsoltam a derekát, férfiassága hozzám nyomódott. Elszakadt tőlem, először a nyakamba csókolt, majd melleimet halmozta el csókokkal. Próbáltam nem túl hangosan felnyögni, mikor szívogatni kezdte mellem. Úgy éreztem felrobbanok a karjaiban, nem hittem volna, hogy így fogok érezni. Mégis remegtem a vágytól, a testem felforrósodott, még a zuhany sem segített volna. Visszarántottam magamhoz fejét, hogy újra megcsókoljon.

Éreztem az apró változást, a döntést. A puha – selyem? – körbeölelte a testünket, Rob gyengéden gördült fölém. Most először nyitottam fel a szemeim. Engem nézett, kiéhezett tekintettel, csillogó szemekkel. Hatalmasat nyeltem, mikor újra felém hajolt. Felsőteste nekem feszült, és akkor rájöttem mi zavart eddig. Egy határozott mozdulattal löktem a hátára, és ültem fölé. Elmosolyodtam ijedt tekintetét, ujjaimmal felsője szélét kerestem. Lerángattam róla a ruhadarabot, közben apró csókokkal haladtam fel hozzá. Hallottam nyögéseit, éreztem, hogy néha megremegett alattam. Még csak a hasánál jártam, mikor visszarántott magához. Sikkantás szaladt ki a torkomon, de egy csókkal elhallgattatott.

Nem tudom meddig voltam felette, meddig simogattuk egymást, felhevítve egymás vágyait. Azt sem tudtam mikor került le róla a nadrág. Már csak egy felesleges ruhadarab volt rajta. Újra végigcsókolta a testem, a következő pillanatban lefejtettem róla alsóját. Egyre mohóbb érintésekkel fedeztük fel egymás testét, már nem sokáig bírtam. Fölém gördült, ujjaival egy kósza tincset húzott el szememből. Most először láttam benne a bizonytalanságot, mióta beléptem a szobába.

- Kris…? – hangja mély volt, rekedtes, ahogyan még soha nem hallottam. Mutatóujjamat ajkaira szorítottam.

- Szeretlek.

Megcsókolt, miközben óvatosan merült el bennem. Egy pillanatra mindketten megremegtünk, a számat nyögés hagyta el. Felnyitottam szemeim, kerestem az övét. Rám mosolygott, biztatóan visszamosolyogtam.

Még soha nem éltem át ennyire lélegzetelállító dolgot. A pillanat varázsa körbeölelt minket, minden annyira tökéletes volt. A lökései kezdetben lassúak voltak, tökéletesen érzékeltem mindent. Hol a hátát karcoltam, hol egymást csókoltuk. Néha gyorsított a tempón, olyankor nem tudtam visszafogni hangos nyögéseimet. Hallottam mély morgásait, amik néha a nyakam mellől jöttek. Még többet akartam belőle, amit művelt, azt nem tudtam szavakban leírni. Hihetetlenül intenzíven érzékeltem mindent. Rob valóságos csodát művelt.

Érzéki csókokban forrtunk össze minden egyes lökésnél. Lihegésünk egyre hangosabb volt, bár nem tudtam volna megmondani melyikünk hangosabb. Az egész szobát a mi hangjaink töltötték be. Olyan érzésem volt, mintha repültem volna. Lökései egyre határozottabbak voltak, egyre intenzívebbek. Éreztem, hogy a gyönyör hamarosan elér engem. Beleharaptam vállába mikor az érzés erősödött. Hallottam, hogy felmorog, a következő pillanatban hangos sikoly hagyta el a számat. Rob megfeszült bennem, teljesen kitöltött, éreztem az utolsó lökést, majd követett engem a gyönyör világába.

Hangosan ziháltunk, próbáltuk túlszárnyalni egymást. Kerestem a megfelelő szavakat, amiket ekkor kell mondani, de valahogy semmi nem jutott eszembe. Rob leszállt rólam, mellém gördült, de nem vette le rólam a szemét. Óvatosan húzta ránk a takarót.

- Ez… - ennyi telt tőlem.

- Ez… - hallottam saját szavaimat.

Egymásra néztünk, szemében a saját érzelmeimet pillantottam meg. Mosolygott, amitől én sem tudtam szabadulni. Még soha ennyire szabadan nem mosolyogtam, mint abban a pillanatban.

- Szeretlek. – hallottam meg halk, de biztos hangját.

Az álmom ebben a pillanatban vált valóra.

:) Azt hiszem nem tudok mit mondani. 10 oldal kemény küzdelem után végre közzé tehetem a kis irományom. Remélem mindenkinek elnyerte a tetszését, ha nem, persze nem baj. Holnap jön a következő fejezet!

Puszi mindenkinek!

Milli :)